2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » 21 Nordtech-Salgó Kupa

21 Nordtech-Salgó Kupa

Az utóbbi pár év gyakorlata szerint idén is a somoskőújfalui falunaphoz, azaz szeptember 9-hez kötődik a 21. Nordtechnik–Salgó Kupa egyéni indításos kerékpáros hegyi időfutam verseny. Az immár két évtizedes hagyomány szerint most is a szokásos két kategóriában (országúti és hegyikerékpár) és a résztvevők számához, korösszetételéhez jobban igazodó korcsoportokkal számolhatnak az indulni vágyók a nemzetközi viadalon. A 3,8 kilométeres 180 méteres szintkülönbségű közúti szakaszt a hölgyek, a gyerekek és szeniorok kivételével a többi korosztálynak kétszer kell teljesíteni, és a futamok összideje adja a végeredményt. Rajt tehát most szombaton 10 óra 30-kor a somoskőújfalui templom mögül, cél a salgóbányai Krisztus szobor. Ugyancsak az elmaradhatatlan hagyományok egyike a sztárvendégek jelenléte és indulása. Idén a már tavaly is beharangozott, de az Eurosport csatorna által az utolsó pillanatban kommentátori szerepre „elcsábított” többszörös magyar mountain bike és országúti bajnok, Szeghalmi („Bodrogiverő”) Bálint újra jelezte részvételi szándékát, és az egy évvel ezelőtti női győztes, az ugyancsak számos bajnoki címnél tartó Kenyó Anita is bejelentkezett. Bár az itthoni versenynaptár zsúfolt, de jó néhány törzsinduló azért már így is előre jelezte indulását, és természetesen szlovákiai kerékpáros barátaink is várhatóak. A gazdag díjazású versenyt mint mindig, most is gulyásparti zárja.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp