2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Újbuda benyújtja a számlát – A kormány ne akarja kihúzni magát a védekezésből!

Újbuda önkormányzata eddig közel 88 millió forintot költött a járvány elleni védekezésre, jellemzően olyan feladatokra, amelyek ellátása a törvények szerint a kormány, illetve a Fővárosi Kormányhivatal felelőssége.

Egy 1998-as, „a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről” szóló miniszteri rendelet ezt feketén-fehéren le is írja, így a helyzet egyértelmű: a munkát elvégeztük az erre képtelen kormány helyett, a költségek viszont a kormányt terhelik. Újbuda összesen egyébként eddig már több mint 100 millió forintot fordított védekezési kiadásokra és a rászorulók szociális támogatására. Részben a kerületi vállalatok, részben magánszemélyek adományaiból, némi fővárosi támogatásból, valamint saját tartalékainkból finanszíroztuk a maszkok, védőkesztyűk, fertőtlenítő eszközök és különböző tesztek vásárlását, ebből láttuk el azokat az intézményeket is, amelyeket a kormánynak kellett volna.

Újbuda önkormányzata ezért ma levélben arra szólította fel a Fővárosi Kormányhivatalt, hogy fizesse ki a védekezés kormányt terhelő kiadásait, 87 789 317 forintot! A kormány ne akarja kihúzni magát a védekezésből, és végképp ne akarjon pártpolitikai alapon önkormányzatokat büntetni! Köszönetet – bár indokolt volna – nem várunk, de azt igen, hogy ha már a kormány helyett dolgozunk, akkor a kormány legalább utólag fizesse meg ennek költségeit.

Dr. László Imre

Újbuda DK-s polgármestere

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek