2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A fontos hír, s ami mögötte van…

„ITM: módosul a 64-es busz menetrendje, könnyebb és gyorsabb lesz ingázni
Budapest, 2021. április 30., péntek (MTI) – Gyorsabban és kényelmesebben ingázhatnak Solymárról Budapestre a diákok és a munkába igyekvők május 1-jétől a 64-es busz módosuló menetrendjének köszönhetően – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a Hidegkúti és a Hűvösvölgyi út forgalmi terhelését is jelentősen csökkentő változtatást Gór Csaba, a Fidesz és Csere István, a KDNP II. kerületi frakcióvezetője kezdeményezte, javaslatukat a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP-képviselőcsoportjának nevében Láng Zsolt is támogatta, az ITM pedig szintén az ügy mellé állt.
Azt írták, a pesthidegkúti lakosok kezdeményezésére január elején Csere István, a KDNP és Gór Csaba, a Fidesz II. kerületi frakcióvezetője menetrend-módosítási kéréssel fordult a 64-es buszjáratért felelős ITM-hez, illetve a Budapesti Közlekedési Központhoz.
A pesthidegkútiak és solymáriak régi vágya volt a hálózat bővítése, a Solymár határában működő szupermarkethez közlekedő kék buszok menetrendjének összehangolása az Esztergom-Budapest vasúti járatokkal – tették hozzá.
A kezdeményezés sokaknak takarít meg időt, mivel vonattal 10 perc alatt elérhető a szentendrei HÉV, fél óra alatt pedig Budapest belvárosa, a Nyugati pályaudvar. A tömegközlekedési lehetőségek javítása csökkentheti az autóforgalmat a szakaszon, ezáltal környezetvédelmi szempontból is fontos lépés – emelte ki a közleményben Gór Csaba.
Azt írták, a két képviselő egyeztetett Schanda Tamással, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkárjával, aki az ügy mellé állt.
A járatokat üzemeltető Volánbusz Zrt. a képviselők kérését megvizsgálta, ezt követően az ITM úgy döntött, hogy csúcsidőben két másik buszjáratára is kiterjeszti a vasúti kapcsolat biztosítását, így útvonaluk kismértékű módosításával a 164-es és 264-es számú buszjáratok is megállnak a solymári vasútállomásnál – tájékoztatott a tárca.
A közleményben idézték Schanda Tamást, aki azt mondta: bár Karácsony Gergely főpolgármester és „szövetségesei” egyfolytában a környezetvédelemről beszélnek, „valójában szinte semmit sem tesznek érte”.
„Kihirdették a klímavészhelyzetet és rovarhotelekről álmodoztak. Ezek eleve nem túl hatékony eszközök a klíma és a természet védelméhez, pláne nem akkor, ha olyan átgondolatlan és felelőtlen intézkedéseket is hoznak melléjük, mint a fővárosi kukák negyedének leszerelése, vagy a teljesen átgondolatlanul felfestett kerékpárutak, amik csak dugót, így felesleges környezetszennyezést okoznak” – közölte Schanda Tamás.
Az államtitkár hozzátette, hogy a kormányzat igyekszik minden olyan kezdeményezést támogatni, amely valóban egyszerre szolgálja a teremtett világ védelmét és az emberek mindennapi jólétét.
„Ebben a munkában alapvetően a Fidesz-KDNP-re lehet számítani, legyen szó akár országos, akár fővárosi vagy más helyi ügyekről” – emelte ki Schanda Tamás.
Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-KDNP-frakció vezetője a járatok optimalizálásával kapcsolatban arról beszélt – a tárca közleménye szerint -, hogy a május elsejével bevezetendő új megoldások várhatóan sokaknak teszik majd vonzóbbá a közösségi közlekedést, így reményeik szerint a Hidegúti és a Hűvösvölgyi úton is csökkenhet a forgalom.”

A közlemény a túlzásokba eső híradás erős példája.

A sok felsorolt Fideszes  és közalkalmazott nagy tette, a részleteket  a BKK honlapján is megnézve, voltaképpen a következő. Szó nincs arról, hogy akár egyetlen menettel több közlekedne Hűvösvölgy – Pesthidegkút – Solymár útvonalon. Így semmiféle zsúfoltságot nem fog megoldani, az, hogy hat menet a már meglévő 64-es, 830-as, 831-es és a 832-es járatokon felül Solymáron munkanapokon érinteni fogja a vasútállomást is. Ebből öt indul Hűvösvölgyből amelyek eddig is jártak csak nem érintették a vasútállomást. 7.18-kor és 8.13-kor a 64A helyett indulnak ezek a buszok, míg 6.01-kor és 22.53-kor induló 164-esek útközben betérnek a vasútállomáshoz, Továbbá egy 6.21-kor induló 264-es is tesz egy kanyart a vasúthoz. Sőt a Pest Megyei Műanyag Üzemtől 23.20-kor Hűvösvölgy felé induló buszjárat is bekanyarodik a vasútállomás elé. Ez a hatalmas változás lényege, miközben Solymáron ennél sokkal fontosabb autóbusz-hálózat fejlesztésre lenne szűkség. A közlemény abban is téved, hogy nem május elsejétől, hanem május 3-tól lesz igaz mindez, hiszen csak munkanapokon lesz érvényes a nagy csinadrattával beharangozott változás

Kertész Z István

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek