2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF

Hírek

Elfogás húsz percen belül
A bűnügyi helyszínelők elfogták azt a férfit, aki Miskolcon, a Búza téren egy nő kezéből kikapta a mobiltelefont. A Miskolci Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt folytat e…
Úszó-ünnep a Megyeháza Dísztermében
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség hosszú évek óta hagyományos díjátadó ünnepségét  március 29-én, pénteken délután tartották meg Miskolcon, a Megyeháza Dísztermében. Az egybegyűlte…
Értékelték a megye közlekedésbiztonságát
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset-megelőzési Bizottság (MBB) 2019. március 28-án Dédestapolcsányban tartotta éves ülését, melyen a közlekedési szakemberek áttekintették és értékelték a megye közle…
Árokba terelte a buszt
Eddig ismeretlen okból árokba hajtott egy menetrend szerinti járat Alsógagynál. Árokba hajtott egy távolsági buszjárat Alsógagy és Felsőgagy között 2019. március 29-én 8 óra 10 perc körül. Az eddig t…
Halálos baleset a 38-as főúton
Egy személygépkocsi vezetője veszítette életét a 38-as főút 2-es kilométerénél Tarcal irányában. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. március 28-án 19 órakor a 38-as főút 2 kilométeréné…
Öt milliárdos beruházás Tiszalökön
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság közös projektjének keretében megkezdődött a Tiszalöki Vízlépcső és hajózsilip rekonstrukciója.  A kiemelt projekt…
Hat közterület kapott új nevet Budapesten
A Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangú döntéssel adott nevet hat közterületnek a kerületek kezdeményezésére. Hat közterület kapott új nevet BudapestenFotó: PixabayAz I. kerületben a Kalevala park neve…
Emlékezés, tisztelgés, tenni akarás
A II. Rákóczi Ferenc emlékév nyitórendezvényeként szerda délután a nagyságos fejedelem 343. születésnapján nagyszabású megemlékezést tartottak a Megyeháza dísztermében. Ünnepi beszédet Hörcsik Richárd…
Életmentő és elsősegélynyújtó verseny
A rendőrök tudása életeket menthet. Rendőrtanulók mérték össze tudásukat azon az elsősegélynyújtó versenyen, amit a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban rendeztek. A Belügyminisztériumi Tanintézetek …

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés