2024. 06. 22. szombat

Paulina
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Villámgyorsan elfogták a bőcsi temetőben vasazókat

Közfelháborodást okozott Bőcsön, hogy egy köztiszteletben álló polgár temetése előtt ellopták a fedlapot tartó vaskeretet. A rendőrség példás gyorsasággal, 24 órán belül elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottakat. Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke üzenetértékűnek nevezte a gyors és sikeres intézkedést.

„A községben lakókat mindig felháborítja minden lopás, különösen olyan amikor pár fillérért nagy károkat okoznak. Tegnapelőtt olyan határhoz értek, amikor a község lakossága úgy érezte ez már temetőgyalázás” – adott hangot a tisztességes bőcsi polgárok felháborodásának pénteken a helyszínen Nagy László Győző polgármester, aki az eredményes nyomozást méltatva megjegyezte, reményei szerint ezek után nagyon meggondolják, hogy rossz szándékkal jöjjenek be a temetőbe.

„A lakosok kérték a rendőrség segítségét. Azonnal belekezdtünk a felderítésbe és 24 órán belül sikert értünk el: előkerültek az eltulajdonított tárgyak és az elkövetők”- közölte a jó hírt dr. Vereckei Csaba dandártábornok, megyei rendőr főkapitány. A két fiatalkorú helyi lakos szabálysértési őrizetbe került, a múltjuk, szerepük tisztázása folyamatban van.

„Gratulálok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrségnek! Ügyesek, felkészültek, hatékonyan végzik munkájukat” – tolmácsolta elismerését dr. Mengyi Roland, aki kiemelte, hogy a gyors és sikeres bőcsi elfogásnak kettős üzenete van, egyrészt az ilyen cselekmények elkövetői felé, hogy mire számíthatnak, másrészt a lakosság felé is.

Kiemelte, hogy országos szinten 3500 új rendőrrel erősödött a testület. Megyénkben a Készenléti Rendőrség megerősítő tevékenységének  köszönhetően szeptembertől mind a 358 településen minden nap jelen van minden nap a rendőrség. „Látványosan javult a közbiztonság, visszaesett a bűncselekmények száma. Az eredmények rendkívül példamutatóak”- értékelte a változást dr. Mengyi Roland, példaként a közterületen, életellenes és vagyonellenes bűncselekményeket említette, valamint ezzel párhuzamosan nagyot nőtt a felderítés. „Remélem nagyban kihat a lakosság szubjektív biztonságérzetére.”

A közgyűlés elnöke kitért arra is, hogy a közbiztonsággal kapcsolatos különböző műhelymunkákban is nagy segítséget adnak megyénk rendőrei. Ennek alátámasztására felidézte a Büntetőtörvénykönyv módosításához beadott személyes indítványát, amely elfogadását követően jogos védelmi helyzet esetén kikerült a korábban sok gondot okozó arányosság elve. Az időskorúak kárára elkövetett bűncselekmények és az erdőlopás minősített cselekmény lett. Az életellenes és egyéb, súlyos bűncselekmények esetében pedig 14 évről 12-re szállították le a büntethetőség alsó korhatárát. Megyénkből indult a szabálysértési őrizet fogalmával, megvalósíthatóságával kapcsolatos kezdeményezés is.

A helyszínen tartott tájékoztató résztvevői személyesen gratuláltak Szoboszlai Tibor főtörzszászlósnak a gyors és eredményes nyomozáshoz.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Nem jött be a váltórelés biznisz
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját egy gazdasági társaság. A számlázási lánc végén elhelyezkedő vállalkozás fiktív váltórelé-beszerzések …
Nemzetközi elfogás
Fegyveresek raboltak ki egy benzinkutat Terebesen, majd az elkövetők szlovák oldalról magyar hon felé tartottak. De ez csak gyakorlat! Az államhatáron…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…