2024. 10. 21. hétfő

Orsolya
1 EUR 400 HUF
1 GBP 481 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Varárnap éjjel újabb támadás

Varárnap éjjel újabb támadás

A megrázó fotót a Baráthegyi majorság Facebook oldaláról vettük.

A majorságot a Szimbiózis Alapítvány üzemelteti. Az ott tartott állatok a majorság fenntartását és terápiás célokat szolgálnak. Szombatról vasárnapra virradó éjjel törtek be a támadók a Baráthegyi Majorságba, ekkor hat vemhes kecskét terítettek le. Majd ismét visszatértek vasárnap éjjel, és az alpakákat is megtámadták.Mint megtudtuk újabb milliós kár érte a Szimbiózis Alapítványt.

Már a korábbi támadás után is várták a támogatásokat, felajánlásokat. Mostanra közel 1 millió forint gyűlt össze, volt, aki 2 ezer forinttal segített, más százezres nagyságrendben adományozott. Egy építőipari cég pedig vaskapuval és faanyaggal támogatja őket.

A kecskeállományban most már több millió forintos kár keletkezett, a teljes kár azonban ennél is nagyobb lehet, hiszen a veszteség termeléskiesést okoz a gazdaságnak. Az új karám már épül, de pályázat híján saját erőből, saját ütemben építették eddig. Még körülbelül három millió forint kellene ahhoz, hogy befejezzék. A Szimbiózis Alapítvány számlaszáma: Erste 11600006–00000000–52057508.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…
Titkos raktár az üzletben
Közel húszezer hamis játék került elő egy budapesti üzlet „titkos” raktárából. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp