2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Újra TISPOL akció Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében is

A TISPOL Műveleti Csoport nemzetközi fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés végrehajtását rendelte el a 2011. éves terve alapján, mely elsősorban a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésére terjed ki.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az április 18-19-20-ai ellenőrzés kiterjed elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, ki és bevezető útszakaszokra, gyorsforgalmi útszakaszokra és „baleseti gócpontokra”.
Az ellenőrzés sorozat célja a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett  balesetek súlyossági fokának csökkentése, az előírások és megengedett sebességhatárok betartatása.

Az akció során elsősorban a megengedett legnagyobb sebesség betartásának ellenőrzésére kerül sor, de a rendőrség az elkövetett szabálysértések kiszűrésére és szankcionálására is kellő hangsúlyt fektet. A  hatóság a külföldiek szabálysértéseit sem hagyja figyelmen kívül.

Információs háttér:

Az Európai Unióban a sebességtúllépés a közúti tragédiák első számú oka. Szakértői becslések szerint minden negyedik közlekedési haláleset a gyorshajtással függ össze, így annak visszaszorításával a közösség országaiban évente mintegy 10.000 ember életét lehetne megmenteni.

Magyarországon is a gyorshajtás a legelterjedtebb szabálysértés, s a legfőbb baleseti ok, melynek elsődleges szerepe van a halálos, illetve a súlyos sérülések bekövetkezésében. Ennek oka, hogy a nagyobb haladási sebesség jelentősen megnöveli a balesetek bekövetkezésének kockázatát, és csökkenti a balesetek elháríthatóságának a lehetőségét.

Az elmúlt évet tekintve megyénk személyi sérüléses közúti közlekedési baleseteinek száma kedvezően alakult, sikerült megtartani a javuló értékeket, illetve további csökkenést elérni a baleseti mutatók terén. Tavaly (2010-ben) összesen 815 (-8%) személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt, melyből a sebesség helytelen megválasztása miatt 313 következett be. A halálos kimenetelű balesetek száma sajnos 6-tal (33-ról 39-re), míg az elhunytak száma 2-vel (42-ről 44-re) emelkedett. Csökkenés mutatkozik azonban a súlyos sérüléses (-7%), és a könnyű kimenetelű balesetek terén is (-10%).

A pozitív értékek egyik eleme, hogy a megye útjain 7,3 %-kal kevesebben sérültek meg mint az azelőtti évben.  

A fokozott ellenőrzések során nagy hangsúlyt kapott ittas vezetők kiszűrése is eredményesnek tekinthető, hiszen 6,5 %-kal csökkent az alkohol befolyása alatt előidézett balesetek száma.

A balesetek oksági szerkezetét tekintve jelentős csökkenés tapasztalható a követési távolság be nem tartásával (-27,3%), a kanyarodással (-16,5%), az elsőbbségi joggal (-7,5%) valamint a gyorshajtással (-4,6%) összefüggő balesetek számában. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az előzési szabályok be nem tartásából adódó balesetek száma 14,2%-kal emelkedett.

2010-ben is a legtöbb közlekedési balesetet a személygépjárművek vezetői okozták, amely az összes baleset 60,2 %-át tette ki. Nagyarányú csökkenés mutatkozik a motorkerékpárosok körében (-51,6%), a kerékpárosok (-13%) és a gyalogosok (-11,8%) által okozott balesetek számában is.  

A személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek többsége 67,7%-a lakott területen belül következett be.

Hazánkban a járművezetők által okozott személysérüléses közúti balesetek 25-30%-a, a halálos baleseteknek mintegy 40%-a évek óta az abszolút és relatív gyorshajtásra vezethető vissza.

Ez a magas arány a sebességhatárt túllépőkkel szembeni fellépés kiemelt fontosságát indokolja. Ennek megfelelően a sebességtúllépések visszaszorítását, megelőzését, illetve az elkövetett jogsértő cselekmények szankcionálását mindenkor kiemelten kezeli a rendőrség.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek