2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Újabb pincefeltörőket fogtak el az Avason

Újabb pincefeltörőket fogtak el az Avason

Mintegy harminc pincét törtek fel azok a miskolci elkövetők, akiket a rendőrség elfogott, a bíróság pedig a Miskolci Rendőrkapitányság előterjesztése alapján előzetes letartóztatásba helyezett.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást M. Józseffel, R. Józseffel valamint Sz. Jánossal szemben, akik az elmúlt hónapokban, az Avasi Rendőrőrs illetékességi területén, több bérház pincetároló helyiségét feltörték és onnan különféle szerszámokat, használati tárgyakat tulajdonítottak el.

A nyomozás eredményeként az Avasi Rendőrőrs járőrei 2013. március 28-án érték tetten az elkövetőket. A gyanúsítottak a Testvárosok útján törtek fel egy pincét, de megzavarták őket, így elmenekültek a helyszínről, voltaképpen egyenest a rendőrök karjaiba.

Az előállításukat követően a gyanúsítotti kihallgatás során egyikük többek között elmondta, hogy az Avasi lakótelepen több bűncselekményt is elkövetett társával. Így az elfogásuk napjáig az elmúlt időszakban közel harminc tároló és pincehelység feltörésére nézve tettek beismerő vallomást.

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra, amit a bíróság elrendelt.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp