2024. 06. 22. szombat

Paulina
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Tolvajpaletta

A kerékpár mellé még pár doboz sört is lopott egy tolvaj Miskolcon, „kollégái” pedig más, bizonyos tekintetben szokatlan értékeket tulajdonítottak el a napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Előfordult, amikor sértett úgymond segített a tettesnek!

Hogy a tolvajok nem válogatósak az is bizonyítja, hogy egyikük a miskolci Pingyomtetőn egy hétvégi ház teraszán lévő asztal alól ellopott
három 2×2 méteres zöld ponyvát. Másik esetben pedig Mályiban lépett akcióba egy virágtolvaj. Az elkövető egy családi ház kertjéből vitt
el egy 150 centiméter magas cserepes leandert.

A rendszert bontotta meg egy eddig még ismeretlen elkövető egy bőcsi telephelyen. A tolvaj a cég kerítéséből vágott ki majd 60 centiméteres darabot. A hegesztett háló értéke 15 000 forint. Egy miskolci tolvaj egy helyi portáról kerékpárt kötött el, mellé három doboz sört is elvitt. Miskolcon a Nagy-Király dűlőben egy kerti zuhanyzó vasszerkezetét próbálták ellopni, az elkövetőket azonban tetten érték.

Előfordult olyan is, amikor a sértett voltaképpen segített a tolvajnak. Egy miskolci családi ház ajtaja, feltehetően szellőztetés miatt
tárva-nyitva volt, amit az elkövető ki is használt. Pillanatok alatt besurrant a házba, majd az asztalon őrizetlenül hagyott táskát elemelte
a benne lévő értékekkel együtt.

A Miskolci Rendőrkapitányság ezen ügyekben lopás miatt indított eljárást.

„Nyitott szem – zárt kertajtó” – Bűnmegelőzési ajánlások:
●        Minden időszakban megfelelően zárjuk a lakás ajtaját, ha elmegyünk otthonról az ablakokat is!
●        Értékeinket még a lakásban se hagyjuk látható helyen!
●        Ha hosszabb időre elutazunk, a postaládánkban felgyülemlett reklámújságok, szórólapok jelzésként szolgálhatnak a betörők számára,
ezért tanácsos megkérni egy megbízható szomszédot, ismerőst, hogy naponta ürítse azt.
●        Ha szellőztetünk legyünk otthon, figyeljünk egymás lakására, házára, környéken lézengő idegen személyekre, ha beengedünk valakit a lépcsőházba, vagy a kapun, előtte győződjünk meg kilétéről.
●        Legyünk jó viszonyban a szomszédokkal! Ha Mi is figyelmet szentelünk nekik, Ők is jobban fognak figyelni, ha segítségre volna
szükségünk.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Nem jött be a váltórelés biznisz
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját egy gazdasági társaság. A számlázási lánc végén elhelyezkedő vállalkozás fiktív váltórelé-beszerzések …
Nemzetközi elfogás
Fegyveresek raboltak ki egy benzinkutat Terebesen, majd az elkövetők szlovák oldalról magyar hon felé tartottak. De ez csak gyakorlat! Az államhatáron…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…