2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Rendőrségi felhívás – Baleset szemtanúit keresik!

Rendőrségi felhívás – Baleset szemtanúit keresik!

A rendőrség egy Sajóbábonyban történt közúti közlekedési baleset szemtanúit keresi. A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 05010/10862/2014.id. számon nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 9-én 14 óra 13 perckor Sajóbábony, Erkel Ferenc utca 19. szám előtti útszakaszon egy ezüst színű, feltehetően Toyota típusú személygépjármű elütött egy úttestre kiszaladó gyermeket, majd segítségnyújtás nélkül ismeretlen helyre távozott. A gyermek a baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyebb sérüléseket szenvedett.

A rendőrség várja a balesettel érintett gépjármű vezetőjének, valamint azon személyeknek a jelentkezését, akik az említett időpontban a fenti útszakaszon közlekedtek és látták a történteket, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet, illetve bejelentés tehető:

    személyesen a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (3525 Miskolc, Fábián kapu 4), vagy
    telefonon a nap 24 órájában hívható 06-46/514-584-es telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 107, 112-es segélyhívó számokon, illetve
    e-mailben a molnare@borsod.police.hu címen.

A bejelentők, tanúk adatait a Rendőrség bizalmasan kezeli. Segítségüket köszönjük!

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp