2024. 06. 22. szombat

Paulina
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Rendőrhöz csöngetett be a csaló…

Egy miskolci csaló több embert is megtévesztett azzal, hogy felújítja nyílászáróikat. Legutóbb azonban egy rendőrhöz csengetett be… A Miskolci Rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt indított eljárást az akkor még ismeretlen elkövetővel szemben. A férfi ablak és ajtó felújításokra vett fel pénzt a sértettektől, a munkálatokat azonban nem állt szándékában elvégezni. A tettes 2010 júniusától tévesztette meg a jóhiszemű megrendelőket, akiktől előlegként kisebb-nagyobb összegeket vett fel.
A sorozatcsalót – közel egy éves körözés után – egy leleményes, szolgálaton kívüli rendőr ismerte fel, akinek a lakásába szintén becsengetett a gyanúsított a korábban már bevált megtévesztő módszerével, de ezúttal rajta vesztett.

Az elkövető kihallgatása során a terhére rótt, összesen 29 rendbeli csalás elkövetését beismerte.

A Miskolci Rendőrkapitányság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, amit ügyészi indítványra a bíróság elrendelt.

Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Nem jött be a váltórelés biznisz
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját egy gazdasági társaság. A számlázási lánc végén elhelyezkedő vállalkozás fiktív váltórelé-beszerzések …
Nemzetközi elfogás
Fegyveresek raboltak ki egy benzinkutat Terebesen, majd az elkövetők szlovák oldalról magyar hon felé tartottak. De ez csak gyakorlat! Az államhatáron…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…