2024. 05. 10. péntek

Ármin, Pálma
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF

Rágócsata – Húszan egy ellen

Egy miskolci férfi rászólt két 13 éves fiatalra, akik viszonzásul megtámadták, majd segítséget is hívtak így már húszan voltak egy ellen. Egy 59 éves miskolci férfi március 5-én a délutáni órákban a buszon utazott, miközben mögötte egy fiatal lány és fiú számára zavaró módon rágógumizott. Úgymond a századik sercintés és hangos rágógumi pukkantás után a férfi a fiatalokra szólt, hogy lehetőség szerint fejezzék be a tevékenységüket.
A szóváltást követően a 13 éves fiatalember rátámadt az idősebb férfira, aki a buszvezetőnél talált menedéket. Ezt követően a járműről leszálló fiatalok a közelben lakó rokonaiktól kértek „segítséget”, akik mintegy húszan meg is jelentek a buszmegállóban. A népes táborból hárman bántalmazták is az 59 éves férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az időközben értesített járőrök a helyszínen elfogták, és őrizetbe vettek három támadót, egy nőt és két férfit, akikkel szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság. A hatóság gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítással tervezi befejezni az ügyet.

Információs háttér:

Büntető Törvénykönyv – Garázdaság: „Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el.

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében. A pénzügy…
Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …