2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

„24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2012. október 13-án is több esetben történt rendőri intézkedés.
Az Ózdi Rendőrkapitányság eljárást indított felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt egy járdánházi és egy arlói férfival szemben. A rendelkezésre álló információk szerint az egyik ózdi szórakozóhelyen verekedés történt. A discoban két férfi folyamatosan provokált egy fiatal párost, akiknek állandóan a közelükben tartózkodtak, szándékosan lökdösték őket. Majd ezt követően a 30 éves járdánházi férfi, minden előzetes szóváltás nélkül a nála lévő sörös üveggel fejen vágta a 16 éves szintén járdánházi fiút, aki a földre esett. A bántalmazó többször is ütött az időközben széttört palackkal. A sértett, hogy védje magát a kezeit felemelte, mely során a jobb könyökét a törött üveg szétvágta. Menekülése közben a 30 éves férfi barátja is megütötte a fiatal fiút. Ekkor a szórakozóhelyen tartózkodók a további bántalmazást megelőzve szétszedték őket. Ezt kihasználva a fiú és barátnője kimenekültek és értesítették a mentőket és a rendőrséget. A fiatal fiú a bántalmazás következtében az elsődleges vizsgálatok alapján 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az adatgyűjtést követően a garázda férfiakat az ózdi rendőrök előállították.

*****

Az Encsi Rendőrkapitányság 6 főt vett szabálysértési őrizetbe almalopás miatt. Az elkövetőket a rendőrjárőrök egy fancsali almáskertben érték tetten, amint engedély nélkül szedték a gyümölcsöt.

*****

Hernádkak belterületén a rendőrjárőrök három helyi lakost ellenőriztek, akik két kerékpáron 7 zsák egyenként kb. 40 kg súlyú kukoricát toltak. A két fiatalember és lány társuk elmondta, hogy Gesztely külterületén egy kukoricaföldről szedték fel a termést a tulajdonos engedélye nélkül. A három kukorica tolvajt a Miskolci Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vette.

*****

Az elmúlt 24 órában megyénk útjain nem történt személyi sérüléses közlekedési baleset, három anyagi káros ütközést jelentettek a rendőrségre.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a közlekedők fokozott óvatossággal és körültekintéssel vegyenek részt a forgalomban. A Rendőrség kiemelten kezeli a rendszeres közúti ellenőrzéseket, így a közlekedők a megye útjain bárhol számíthatnak rendőri jelenlétre, sebességellenőrzésre.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp