2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Pénzért adta volna vissza a talált dolgokat, a rendőrök elfogták

Pénzért adta volna vissza a talált dolgokat, a rendőrök elfogták

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság B. Tibor 46 éves helyi lakossal szemben. Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2019. december 7-én 13 óra után egy Miskolcon közlekedő villamoson talált egy táskát, amiben pénztárca, személyes iratok, bankkártya, készpénz, valamint dohánytermékek voltak. A férfi telefonon felhívta a tulajdonost, és elmondta, hogy tízezer forintért visszaszolgáltatja a megtalált dolgok egy részét.

A rendőrök 2019. március 8-án 12 óra után az előre megbeszélt időpontban az átadási helyszín közelében elfogták a tolvajt, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, majd az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy fokozottan figyeljenek értékeikre! Ne tartsák értékeiket könnyen hozzáférhető helyeken, nyitott táskákban és bevásárlókosarakban, illetve ezeket a tárgyakat ne hagyják őrizetlenül!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp