2024. 05. 11. szombat

Ferenc
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF

Őrizetben a csernelyi emberölés gyanúsítottja

Huszonnégy órán belül elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették azt a férfit, aki a Borsod megyei Csernelyen történt emberöléssel gyanúsítható – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel. Szabó-Berdár Csilla elmondta: péntek este érkezett telefonos bejelentés arról, hogy csernelyi családi házában holtan találtak egy 67 éves férfit. A helyszíni szemle adatai alapján a férfit az akkor még ismeretlen elkövető olyan súlyosan bántalmazta, hogy sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A rendőrök egy nap alatt elfogták a bűncselekmény elkövetőjét, előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették. R. Sándor 34 éves csernelyi lakossal szemben emberölés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárást. A nyomozóhatóság kezdeményezi a megyei főügyészségen a gyanúsított előzetes letartóztatását – közölte a szóvivő.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében. A pénzügy…
Közel két tucat bűncselekmény
Lopás, csalás, közokirat-hamisítás és jármű önkényes elvétele miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves férfival és egy 23 é…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …