2024. 06. 15. szombat

Jolán, Vid
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Nagyfeszültség – Elzárt áramtolvajok Edelényben

A közelmúltban az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozói és az
áramszolgáltató munkatársai közös akciót hajtottak végre. Az
„áram-kommandó” eredményeként és a rendőrségi eljárást követően
a bíróság több áramtolvajt ítélt elzárásra.

Az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozói és az ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati
Szolgáltató Kft. munkatársai a napokban közös ellenőrző akciót
hajtottak végre Edelény Egres városrészén. A rendőrökből és az
áramszolgáltató szakembereiből álló „áram-kommandó” több esetben
azt tapasztalta, hogy a városrészben kezdetleges eszközökkel lopták az
áramot. Az áramlopás nemcsak a szolgáltatót károsítja, de
életveszélyes, illetve a hálózat leterhelésével a rendesen fizető
fogyasztók által elérhető szolgáltatás minőségét is rontja.

Az akció során a rendőrségre hat férfit állítottak elő lopás
megalapozott gyanúja miatt. Az Edelényi Rendőrkapitányság a tettesekkel
szemben indított eljárásokat bíróság elé állítással fejezte be. A
taláros testület öt elkövetővel szemben öt-öt nap elzárást, míg egy
esetben 40 000 forint pénzbírságot szabott ki.

Az akció eredményeként az említett hat ügyön felül még további 13
esetben indítottak vizsgálatot a rendőrség és az áramszolgáltató
szakemberei.
Az Edelényi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs
Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …

További cikkek