2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Miskolci rekorderek: egy óra alatt három bűncselekmény
Autókozmetika - Szétkapkodták a versenyautót

Miskolci rekorderek: egy óra alatt három bűncselekmény

Három fiatalkorú fiú röpke egy óra alatt két rablást és egy lopást követett el Miskolcon. A rendőrök is ilyen gyorsak voltak.

Két 14 és egy 15 éves fiú március 7-én a kora esti órákban elindult Miskolc utcáin, és a szürkületben sötét terveket szőttek. Gyakorlatilag azoktól, akik útjukba akadtak elvették az értékeiket.

Először egy 21 éves férfitól vették el mobiltelefonját és kabátját, miután a sértett mellkasához szorítottak egy kést. Ezt követően egy újabb telefont loptak el egy nőtől, ekkor azonban nem léptek fel erőszakosan. A harmadik bűncselekményt még este nyolc óra előtt követték el, szinte ugyanúgy, mint az elsőt.

A Miskolci Rendőrkapitányság ügyeletére érkezett bejelentéseket követően minden bevethető rendőr elindult a „forró nyomon“. A nyomozók és a járőrök munkáját a térfigyelő kamerarendszer is támogatta, ennek eredményeként rövid idő alatt elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorúakat.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás és más bűncselekmények elkövetése miatt indított eljárást a fiatalokkal szemben. Egyben a hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére.

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp