2024. 06. 16. vasárnap

Jusztin
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kék-Hírek
  • »
  • Minden ügy fontos – Elfogások, tetten érések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Minden ügy fontos – Elfogások, tetten érések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Egy boldvai fiatalember egymás után két bűncselekményt követett el,
továbbá tyúk- és italtolvajokat fogtak el a rendőrök
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Üvegtörő betörő
Az Edelényi Rendőrkapitányság lopás és rongálás miatt folytat eljárást
egy boldvai fiatalemberrel és társával szemben. A megalapozott gyanú
szerint a boldvai K. Z. behatolt egy helyi ingatlanba, amelynek ablakait
betörte, majd egy ágyat is felgyújtott, több mint 100 000 forintos kárt
okozva ezzel a tulajdonosnak. A bevezetett forrónyomos intézkedések
eredményeként a rendőrök elfogták a tettest. Az eljárás során felmerült
annak a gyanúja is, hogy korábban egy bódvai élelmiszerüzletbe is betört
K. Z. a társával együtt, onnan számítógépet, dohányárut és különféle
italokat vittek el, mintegy 200 000 forint értékben.

Mohó mohás

Az Encsi Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt folytat eljárást egy
boldogkőújfalui nővel szemben. Az eljárás adatai alapján a gyanúsított a
község határában engedély nélkül 5 zsák mohát gyűjtött össze, és ezzel
több mint 100 000 forintos kárt okozott a terület tulajdonosának.

Csirke-fogó szomszédok
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást két
kesznyéteni férfival szemben. Az ügyben indult nyomozás alapján
megalapozottan gyaníthatóak azzal, hogy a tettes testvérpár
kertszomszédjától mosógépet, fém alkatrészeket és csirkéket lopott
el. A rendőrség az ügyet gyorsított eljárás keretében bíróság elé
állítással tervezi befejezni.


Borlopók

Elhajtottak miután feltankoltak az italból, azok a fiatalemberek, akik
egy miskolci benzinkút boltjából loptak el egy üveg bort. A két
bortolvaj autóval menekült el a helyszínről. Az azonnal értesített
rendőrök azonban a tetthely közelében elfogták a két taktaszadai
fiatalembert. A Miskolci Rendőrkapitányság szabálysértési értékre
elkövetett lopás miatt folytat eljárást a gyanúsítottakkal szemben.

B-A-Z. MRFK: Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …

További cikkek