2024. 06. 21. péntek

Alajos, Leila
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Megoldások helyben – Rendőr-roma egyeztető fórum

A lokális megoldások fontosságára helyezte a hangsúlyt a Miskolcon megtartott, rendőr-roma fórum.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. június 26-án Rendőr – Roma Egyeztető Fórumot szervezett. A főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport képviselőjeként dr. Debreceni László r. őrnagy megnyitójában többek között hangsúlyozta, hogy a kölcsönös kommunikáció megmutathatja a közös utat, ami a jelek szerint jó irányba vezet.

A főkapitányság tanácstermében meghívott résztvevőknek, rendőröknek és kisebbségi szervezetek képviselőinek Dudás Péter r. alezredes a főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az objektív probléma feltárásra van szükség, ahhoz, hogy a kívánt célok elérhetőek legyenek. A környezeti struktúra ugyanis sokszor determinálja az egyén cselekvési lehetőségeit. Ehhez kapcsolódóan Forgács István romaügyi szakértő is a szemléletváltást helyezte előtérbe. Az előadó meglátása szerint a globális problémák felvetése helyett lokális, úgynevezett helyközi megoldásokra van szükség.

Végül Farkas Félix az Országgyűlés Roma Nemzetiségi Szószólója elmondta, hogy valóban építkezni kell, de nem árkokat ásni, hanem hidakat kell emelni, hogy az egymás mellett élő csoportok átjárhatósága biztosítható legyen. Így képletesen szólva mindenkinek meg kell emelnie a maga tégláját, azaz a szemléletváltást az egyénektől kell elkezdeni, hogy eljuthassunk egy működő társadalomig.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Nem jött be a váltórelés biznisz
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját egy gazdasági társaság. A számlázási lánc végén elhelyezkedő vállalkozás fiktív váltórelé-beszerzések …
Nemzetközi elfogás
Fegyveresek raboltak ki egy benzinkutat Terebesen, majd az elkövetők szlovák oldalról magyar hon felé tartottak. De ez csak gyakorlat! Az államhatáron…

További cikkek