2024. 06. 25. kedd

Vilmos
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Lezárt ügyek: ózdi emberölés

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfivel szemben, akik Ózdon rátámadtak egy testvérpárra, akik közül az egyik belehalt a sérüléseibe.
Ózdon, 2013. január 7-én egy helybeli testvérpár brutális támadás áldozata lett. A 68 és a 69 éves férfiakra kapucnit, illetve maszkot viselő férfiak törtek rá családi házukban és mindkettőjüket bántalmazták. Az idősebb sértett a helyszínen életét vesztette, testvére súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

A jelentős erőkkel megindított nyomozás eredményeként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársainak közreműködésével az emberölés ismertté válását követő 26. órában Budapesten elfogták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható ózdi 24 éves V. Csabát és a 19 éves F. Jánost, akik a bűncselekmény elkövetését gyanúsítotti kihallgatásuk során beismerték. A rendőrség kezdeményezte a bűnügyi őrizetbe vett férfiak előzetes letartóztatásának előterjesztését, amit ügyészi indítványra a járásbíróság elrendelt.

 

A nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. május 12-én lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

126863
„Vakablak” Kerekeken guruló, cigarettával kitömött ablakokat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Győr-…
Bér helyett fém
Alig néhány óra alatt többen is belebuktak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőreinek ellenőrzésébe. Az adatbázisok alapjá…

További cikkek