2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Konyhakéssel ment be a kisboltba

Konyhakéssel ment be a kisboltba

Sapkában, garbóját felhúzva leplezte magát a rabló, akit a rendőrök a bűncselekmény elkövetésétől számított három óra múlva elfogtak és őrizetbe vettek.

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság ismeretlen tettessel szemben 2013. február 8-án.

A nyomozás kiinduló adatai szerint az elkövető garbóját az arcába húzva, fején sapkával 12 órakor Kazincbarcikán egy Tavasz úti élelmiszerüzletbe bement, majd kezében egy késsel az eladót megfenyegetve készpénzt követelt. A fenyegetés hatására átadott néhány tízezer forint készpénzzel a támadó a helyszínről elmenekült.

Az ügyben bevezetett forró nyomos intézkedések eredményeként a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai három óra alatt azonosították, elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Béla 43 éves helyi lakost.

A kereskedéstől mintegy 300 méterre lakó gyanúsított otthonában megtartott házkutatás során a nyomozók megtalálták és lefoglalták a támadáshoz használt kést, valamint a rabolt készpénz nagy részét.

 

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban a terheltet bűnügyi őrizetbe vette és az illetékes járási ügyészségen előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp