2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Ittasan, vezetői engedély nélkül, három kerékkel

A rendőrök elfogták azt a férfit Edelényben, aki úgy közlekedett járművével, hogy annak egyik futóműve hiányzott, a sofőr ittas állapotban volt, valamint vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

Az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai 2019. november 23-án 20 óra körül igazoltattak egy 35 éves dunakeszi férfit Edelényben. A sofőr úgy közlekedett személygépkocsijával, hogy ittas állapotban volt, vezetői engedéllyel nem rendelkezett, illetve járművének bal oldali, első futóműve teljes egészében hiányzott.

A szabálysértés elkövetőjét a járőrök előállították az Edelényi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság – még aznap meghozott – elsőfokú határozatában a szabálysértőt tizenkét hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta. Ezen túlmenően a rendőrök – az ittas járművezetés miatt – büntetőeljárást indítottak a sofőrrel szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

… hogy mindenki hazaérjen!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek