2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Időskorúak védelmében

Időskorúak védelmében

Az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozója a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása és az időskorúak áldozattá válásának megakadályozása érdekében Edelényben és Boldván bűnmegelőzési előadást tartott.

Szabó Péter r. törzsőrmester a program során a „trükkös lopások” megelőzésére hívta fel elsősorban a hallgatóság figyelmét.

A közönség többek között megismerhette a bűncselekmény elkövetési formáit, továbbá az előadó ismertette, hogy hogyan kerülhetik el az áldozattá válást. A nyomozó óva intette a hallgatóságot attól, hogy idegen személyeket vagy magukat szolgáltatók munkatársainak kiadókat, utcai árusokat, otthonaikba beengedjenek.

Továbbá kérte, hogy amennyiben gyanús személyeket észlelnek, minden esetben haladéktalanul értesítsék a rendőrséget. Mindezt követően tájékoztatást nyújtott a vagyonvédelmi eszközök fajtáiról és azok beszerzési formáiról is.

A rendőrnyomozó előadását követően Illés István (Ayala) r.őrnagy (BRFK) humoros műsorral szórakoztatta a hallgatóságot, melyben a bűnmegelőzés egyes elemei is szerepet kaptak. Az előadó produkcióját nevetéssel és tapssal díjazta a közönség.

Az Edelényi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján

B-A-Z. MRFK. Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp