2024. 05. 18. szombat

Erik, Alexandra
1 EUR 388 HUF
1 GBP 452 HUF

Házhoz mentünk Ózdon, és Kazincbarcikán

Vagyonvédelmi, és biztonságtechnikai tanácsokat kaptak Ózdon, és Kazincbarcikán az egyik áruház parkolójában rendezett programon megjelent érdeklődők.
Ózdon és Kazincbarcikán 2020. június 8-án, valamint június 9-én a Házhoz megyünk program keretén belül jelentek meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai.

Az áruházak parkolóiban felállított információs ponton a rendőrök bűnmegelőzési tanácsokkal látták el az üzletekbe látogató embereket. Az érdeklődök a helyszínen bűnmegelőzési keresztrejtvényt is kitölthettek, a játékban résztvevő három szerencsés nyertes tízezer forint értékű biztonságtechnikai eszközöket nyer.

A rejtvényt a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány által szervezett EduSenior Karantén Képzési Program részeként alkották meg a szakemberek. A játék során az volt a legfontosabb szempont, hogy figyelmeztesse a 60 év feletti korosztályt az aktuális bűnelkövetői magatartásokra, és a védekezési lehetőségekre.

A rendőrség Házhoz megyünk programjának a célja az előző évekhez hasonlóan továbbra is az, hogy hiteles forrásból származó információk közreadásával segítse a rendőrség a lakosság biztonságának megteremtését, valamint a megfelelő döntések meghozatalát. A bűnmegelőzési szakemberek további feladata növelni az állampolgárok önvédelmi képességét.  

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Motorozás határok nélkül
Az uniós áfaszabályok kijátszásával próbálta csökkenteni fizetendő adóját egy motorkerékpárokat értékesítő társaság Bács-Kiskun vármegyében. Ezúttal e…

További cikkek