2024. 06. 12. szerda

Villő
1 EUR 395 HUF
1 GBP 469 HUF

Garázda verekedők letartóztatva

A rendőrök által őrizetbe vett három férfit tartóztatott le a bíróság, akik olyan súlyosan bántalmaztak Sóstófalván egy férfit, hogy az a kórházba került.


Garázdaság és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság H. Gyula 50 éves megyaszói lakossal és két fiatalkorú társával szemben.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2015. szeptember 26-án 23 óra körüli időben Sóstófalva egyik utcájában egy férfi az úttestre kilépve hirtelen megállásra kényszerített egy ott közlekedő autót. A jármű vezetője és a gépkocsit megállító személy között vita alakult ki, amelyet látva, a férfi három társa megtámadta a sofőrt és annak segítségére siető barátnőjét.

A bántalmazás következtében a jármű vezetője súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, míg utastársa könnyebb sérüléseket szenvedett.

A rendőrök két napon belül azonosították, elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható elkövetőket, akiket a Miskolci Járásbíróság 2015. október 1-jén előzetes letartóztatásba helyezett.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …
„Százmilliós étkészlet”
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei hatvanezer doboz csempészcigaretta útjának szabtak gátat Fejér vármegyében.  Az…

További cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …