2024. 08. 19. hétfő

Huba
1 EUR 396 HUF
1 GBP 465 HUF

Erőszak a négy fal között

Bűnmegelőzési konferencia Miskolcon.

A családon belüli erőszak látenciájának a csökkentésére, illetve a szakmai tapasztalatok bővítésére a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság a B-A-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapítvánnyal közösen bűnmegelőzési konferenciát szervez május 16-án.
A képzés célja a rendvédelemben, valamint a szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi területen dolgozó szakemberek képessé tétele a családon belüli erőszak felismerésére, a konfliktusok kezelésére, az áldozatok felkutatására és a problémák megoldására.
A konferencián többek között előadást tart Sümegi Csaba r. főhadnagy, aki az ideiglenes megelőző távoltartás gyakorlati végrehajtásáról, korlátairól, a helyszíni feladatokról, valamint a felmerülő nehézségekről számol be a B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területére vonatkozóan. 
Szögedi Dalma klinikai szakpszichológus, a bántalmazás következményeit ismerteti, valamint a gyermekrajzokban megtalálható pszichés jegyekről, a felismerés lehetőségeiről tart előadást. Továbbá ismerteti, hogy az áldozatok viselkedésében milyen tünetek megjelenésére figyeljenek a szakemberek. 


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők …

További cikkek