2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Előzetesben az orvost bántalmazó férfi

Előzetesben az orvost bántalmazó férfi

Rablás miatt került rács mögé a miskolci fiatalember.
Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság 2013. december 13-án ismeretlen tettessel szemben.

A nyomozás adatai szerint az elkövető 2013. december 13-án 18 óra 30 perckor Miskolc, Kont utca egyik társasháza előtt előzetes szóváltás nélkül bántalmazta, majd erőszakkal elvette egy középkorú miskolci férfi pénztárcáját.

 

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának munkatársai 2014. február 11-én elfogták, majd a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Krisztiánt.

A 23 éves helyi lakost gyanúsítottként hallgatták ki a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói, akit bűnügyi őrizetbe vettek, majd előterjesztéssel éltek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság 2014. február 13-án elrendelt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp