2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Előzetesben a miskolci rabló lányok

Előzetesben a miskolci rabló lányok

Három fiatalkorú és egy gyermekkorú lány rabolt ki egy idős nőt Miskolcon. A rendőrség néhány óra alatt elfogta az elkövetőket.
A Miskolci Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás miatt indított eljárást, mivel otthonában többen rátámadtak egy 90 éves miskolci nénire. Az idős asszony a nyomozóknak többek között elmondta, hogy a kora esti órákban rontottak rá támadói, akikről mindössze annyit tudott, hogy négy lány volt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú lányok, és gyermekkorú társuk miután bejutottak a lakásba azonnal letámadták a televíziót néző sértettet, aki félelmében elárulta hol tartja a pénzét. A gyanúsítottak több tízezer forinttal távoztak a helyszínről.

A rendőrök a begyűjtött információk alapján hamar, mondhatni órák alatt eljutottak egy a tetthely közelében lakó 16 éves lányhoz, aki rövid idő alatt belátta, hogy a bűncselekmény elkövetését kár tagadnia.

A Miskolci Rendőrkapitányság még a bűncselekmény elkövetésének napján bűnügyi őrizetbe vette a 16, illetve 15 éves fiatalkorú lányokat, akikkel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra, amelyet a bíróság elrendelt.

A bűncselekmény nem marad következmények nélkül!

A gyermekkorúak büntetőjogi felelősségre nem vonhatóak, tettük azonban nem marad következmények nélkül. A rendőrség ilyen esetekben ugyanis értesíti a területileg illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, illetve a gyámhivatalt. Ők felülvizsgálják a gyermek, gyermekek családi körülményeit és szükség esetén gyermekvédelmi gondoskodás keretébe tartozó hatósági intézkedéseket tesznek. Bűnismétlés esetén a rendőrség kezdeményezheti a gyermek védelembe vételét a helyileg illetékes önkormányzatnál. Amennyiben ez nem elegendő és a gyermekkorú érdekében szükséges a gyermekvédelmi törvény alapján saját hatáskörben dönt az intézeti elhelyezésről.

Információs háttér:

Büntető Törvénykönyv – Rablás: „Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Amennyiben a rablást csoportosan követik el a büntetőtörvénykönyv az elkövetőket öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni! A csoportos elkövetés a rablásnál is súlyosbító körülmény és nem szükségszerű, hogy a rablásban résztvevők mindegyike bántalmazza, vagy fenyegesse a sértettet. Elegendő, ha az egyik elkövető fenyegető magatartásával biztosítja, hogy társa vagy társai a sértett értékeit elvegye.

A passzív jelenlévő is részt vesz a rablásban, ha társaival akár hallgatólagosan is megegyezett abban, hogy segítséget nyújt a bűncselekmény elkövetéséhez. A társaival szemlátomást egyetértő pszichikai bűnsegéd jelenlétével a sértettre bénító, a tettesre bátorító hatást gyakorol.

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp