2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Elfogták a felsőzsolcai kötözős rablókat

Elfogták a felsőzsolcai kötözős rablókat

Bűnügyi őrizetbe vették a miskolci rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy fiatalt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2015. szeptember 21-én 13 órakor tett bejelentést egy nő, melyben elmondta, hogy idős édesapját felsőzsolcai otthonában sérülten találta, feltehetően bántalmazták. A bejelentést követően az ügyeletes tiszt azonnal jelentős erőket irányított a helyszínre, ahol a rendőrök megállapították, hogy a 70 éves nyugdíjas bácsit több nappal korábban saját otthonában értékei megszerzése végett bántalmazták, majd kezeit megkötözve lakásában magára hagyták.

A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók 24 órán belül azonosították, majd elfogták és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható felsőzsolcai fiatalokat.

A Miskolci Rendőrkapitányság a rablás- és súlyos testi sértés bűntett miatt folytatott eljárásban a két 14 éves és a két 16 éves fiút gyanúsítotti kihallgatásukat követően 2015. szeptember 22-én bűnügyi őrizetbe vette és az illetékes járási ügyészségen előterjesztéssel él előzetes letartóztatásuk indítványozására.  

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp