2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Életveszélyt okozó testi sértés Miskolcon

Életveszélyt okozó testi sértés Miskolcon

Vasárnap hajnalban Miskolc belvárosában egy fiatalembert bántalmaztak, akit a lakossági bejelentést követően a mentők életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A rendőrség tizenöt órán belül felderítette, elfogta és bűnügyi őrizetbe vette a bűncselekmény elkövetőjét.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. január 20-án hajnalban ismeretlen tettessel szemben, életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, mert Miskolcon a Szemere és az Arany János utcák kereszteződésében a földön fekve, összevert állapotban, találtak rá egy 26 éves helyi férfira.

A nagy erőkkel megindított nyomozás során, az elvégzett adatgyűjtés és bevezetett forró nyomos intézkedéseknek köszönhetően még aznap koraeste felderítették és lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 25 éves helyi férfit.

Kihallgatása során az ügy gyanúsítottja elfogadható magyarázatot nem tudott adni tettére, a nyomozás adatai szerint egyszerűen belekötött az utcán arra járó másik fiatalemberbe, majd tettleg bántalmazta. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes koponyasérülést szenvedett, jelenleg nincs kihallgatható állapotban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a miskolci 25 éves büntetett előéletű B. Jánost őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásának bírósági elrendelését.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp