2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Egyszerre egy időben – Biztonságos Internet Nap

Több ezer diák egyszerre, egy időben, több helyszínen kapcsolódott a „Biztonságos Internet Nap” elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály koordinálásával.

A főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei és a felkészített pedagógusok 2017. február 7-én a megyében az általános iskolák 1-8. osztályában és a középiskolák 9. osztályában 2017. február 7-én az internet veszélyeiről bűnmegelőzési célzatú előadásokat tartottak az 5. tanórában.  

A központi program a miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában volt, ahol Mecser Tamás r. ezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese és az iskola igazgatója Dr. Pásztorné Bakó Márta köszöntötte a diákokat, illetve mondták el intelmeiket a biztonságos internetezéssel kapcsolatosan. Ezt követően Vinczné Kárpátfalvi Erika c. r. őrnagy tartott demonstratív előadást a nap tematikájául szolgáló témakörben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya figyelemmel kíséri az internet fiatalokra gyakorolt negatív hatását. Erre leginkább az iskolában nyílik lehetőség, ahol különböző tematikus iskolai programokon keresztül a bűnmegelőzési tanácsadók egyik feladata az internettel kapcsolatos prevenciós munka. A rendőrségi szakemberek tudatosítják a fiatal és a felnőtt korosztályban is, hogy az online elkövetett cselekmények is lehetnek adott esetben bűncselekmények, vagy megvalósíthatnak szabálysértést. A fiataloknak tudniuk kell, hogy milyen hatása lehet netes életüknek saját magukra, barátaikra és családjukra.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…
UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…