2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Egyszerre egy időben – Biztonságos Internet Nap

Egyszerre egy időben – Biztonságos Internet Nap

Több ezer diák egyszerre, egy időben, több helyszínen kapcsolódik a „Biztonságos Internet Nap” elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály koordinálásával.
A főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei és a felkészített pedagógusok
2017. február 7-én a megyében valamennyi általános iskola 1-8.
osztályában, valamennyi középiskola 9. osztályában 2017. február
7-én 5. tanórában egy időben (11.30-12.30 között) az internet
veszélyeiről bűnmegelőzési célzatú előadásokat fognak tartani.

Médiaháttér:
●       A központi program (Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Általános
Iskolában lesz (Miskolc, Zoltán út 5.) Az 5. óra előtt (2017. február 7.
11 óra 15 perc) az intézményben az Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Rendőr-főkapitányság képviselője, a Miskolci Tankerületi Központ
igazgatója sajtómegbeszélésen vesz részt, ahol az érdeklődők a
programról kaphatnak tájékoztatást.
●       Az 5. órában az előadást Vinczné Kárpátfalvi Erika c. r. őrnagy
főelőadó tartja meg, ahol a média képviselői is jelen lehetnek.
●       A program ideje alatt szünetekben a Bűnmegelőzési Osztály
munkatársai a fiatalokra leselkedő veszélyekkel kapcsolatos
felvilágosítás keretében kiállítást szerveznek, játékos beszélgetést
tartanak.
●       A további megyei programok tekintetében, azok egyeztetésével
kapcsolatban kérjük az érdeklődő szerkesztőségek munkatársait, hogy
vegyék fel a kapcsolatot a rendőrkapitányság bűnmegelőzési
szakembereivel, vagy a főkapitányság sajtószóvivőjével.

Információs háttér:
A Magyar Rendőrség már évek óta figyelemmel kíséri az interneten
elkövetett cselekmények fiatalokra gyakorolt hatását. Erre leginkább
az iskolában nyílik lehetősége, ahol különböző tematikus iskolai
programokon keresztül a bűnmegelőzési tanácsadók egyik feladata az
internettel kapcsolatos prevenciós munka. A rendőrségi szakemberek
tudatosítják a fiatal és a felnőtt korosztályban is, hogy az online
elkövetett cselekmények is lehetnek bűncselekmények, vagy
megvalósíthatnak szabálysértést. A fiataloknak tudniuk kell, hogy
milyen hatása lehet netes életüknek saját magukra, barátaikra és
családjukra.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp