2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Egy orvosszakértő szerint Ophélie tíz órával az eltűnése után halt meg
Egy orvosszakértő szerint Ophélie tíz órával az eltűnése után halt meg

Egy orvosszakértő szerint Ophélie tíz órával az eltűnése után halt meg

Egy orvosszakértő szerint Ophélie tíz órával az eltűnése után halt megA Budapesten meghalt francia diáklány, Ophélie Bretnacher gyászoló szülei megkapták az orvos-szakértői véleményeket, amelyekből megdöbbentő dolgok derültek ki – írta kedden a Blikk. Francis Bretnacher, az apa a lapnak elmondta, hogy az egyik kézhez kapott orvos-szakértői vélemény szerint a lánya véralkoholszintje alig egyezrelékes volt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a lánya a tanúk elmondása szerint viszont csak sörből 15 korsóval ivott meg. A szakértők szerint tíz órával később halt meg a lányom, mint azt feltételezték – osztotta meg a lappal véralkoholszint mértékéből levont következtetést Francis Bretnacher, aki szerint ez nem utal másra, mint hogy hajnali kettőtől délig ismeretlen helyen tartózkodott a lány.

„Egészen biztosan akaratán kívül tartották valahol, és csak azután halt meg” – mondta. Az apa által a lappal ismertetett szakértői anyag felől a Blikk Tafferner Évánál, a BRFK sajtószóvivőjénél tudakozódott, aki a kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szervezett bűnözés elleni osztály munkatársai továbbra is nyomoznak az ügyben, s ők még jó néhány szakértői vélemény eredményére várnak. Mint hozzátette: más információt egyelőre nem közölhet.

A Blikk az ügy újabb fordulata nyomán emlékeztet arra, hogy Ophélie Bretnacher 2008. december 4-én tűnt el Budapesten. A térfigyelő kamerák a Portside nevű szórakozóhelytől egészen a Lánchíd pesti hídfőjéig rögzítették a lány útját, ahol azután nyoma veszett. Táskáját a hídon két olasz fiatalember találta meg, akik azt nem a rendőrségre, hanem a lány barátaihoz vitték. Ezután nem sokkal főbérlője tett bejelentést a rendőrségen. Több hónapos nyomozás után február 12-én, a csepeli Mahart-kikötőraktár egyik öblében megtalálták meg a lány holttestét.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp