2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Ecettel öntötte le haragosát

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki egy Putnokról Miskolcra közlekedő autóbusz sofőrjét korábbi nézeteltérésük miatt ecettel leöntött.

Az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást S. Henrik 28 éves putnoki lakossal szemben.

A gyanúsított 2016. augusztus 4-én 17 óra 25 perc körül egy menetrend szerint közlekedő autóbuszjárat 57 éves sofőrjét felszállását követően ecettel arcon öntötte. A sértett az elsődleges orvosi szakvélemény szerint 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.  A sofőr kihallgatása során a nyomozóknak elmondta, hogy közte és támadója között aznap a  délelőtti órákban már vita alakult ki, mert ő felszólította a férfit, hogy le kell szállnia a buszról egy adott megállónál, mert addig szólt a menetjegye, amit a későbbi gyanúsított sérelmezett.

A S. Henriket a nyomozók 2016. augusztus 17-én bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztéssel élnek előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására az illetékes járási ügyészségen.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…
„Családi üzelmek”
Még az is lehet, hogy a népszerű amerikai vígjátékot utánozták annak a magyar történetnek a főhősei, akiknek lakóautójában több mint 60 kilogramm mari…

További cikkek