2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Díjkitűzés – Halált okozó testi sértés Miskolcon

Díjkitűzés – Halált okozó testi sértés Miskolcon

Halált okozó testi sértés gyanúja miatt folytat büntető eljárást a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy Miskolcon történt
bűncselekménnyel kapcsolatban.
A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövető(k) 2010. szeptember 23-án
20. 45 órát megelőzően Gyár utcai lakásában bántalmazták a sértettet,
aki kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe.

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy(ek)
kilétének megállapítását vagy elfogását közvetlenül elősegítő részére a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője

200.000 forint díjat tűzött ki.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, annak elkövetőjével
kapcsolatban információval tud szolgálni az tegyen személyesen
bejelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon
(Miskolc, Zsolcai kapu 32). Bejelentés tehető továbbá a
Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán a 06-46/514-500-as
telefonszámon, az ingyenesen tárcsázható 107-es, 112-es segélykérő
számokon, vagy bármely rendőri szervnél.

A rendőrség a díjkitűzés visszavonásának jogát fenntartja, a bejelentő
személyét bizalmasan kezeli!

Segítségüket köszönjük!
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp