2024. 06. 23. vasárnap

Zoltán
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kék-Hírek
  • »
  • Bűnmegelőzési tájékoztató a református hívek részére Tiszakesziben

Bűnmegelőzési tájékoztató a református hívek részére Tiszakesziben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a történelmi egyházak között létrejött együttműködési megállapodásban foglaltaknak megfelelően, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Mezőcsáti Rendőrőrse november 13-án, a tiszakeszi református egyház parókia épületében bűnmegelőzési tájékoztatót tartott az egyházközséghez tartozó mintegy 40 időskorú részére.

 

Az előadás – amely az istentiszteletet követte – az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények, az áldozattá válás elkerülése érdekében teendő magatartások vonatkozásában adott széleskörű iránymutatást.

Az eseményen jelen volt Kállai László, a helyi polgárőr egyesület elnöke is, aki a Magyar Vöröskereszt és az Országos Polgárőr Szövetség között, a közelmúltban létrejött együttműködési megállapodás tartalmáról beszélt. A rendőrséget a Mezőcsáti Rendőrőrs parancsnoka, valamint a település körzeti megbízottja képviselte.

Az előadást követően, az időskorú személyek körében – a rendőrőrs által kidolgozott – bűnmegelőzési kiadványok kerültek kiosztásra. Végezetül Miskólczi István református lelkész zárta a rendhagyó tájékoztatót, aki beszédében köszönetét fejezte ki a rendőri közreműködésért.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Nem jött be a váltórelés biznisz
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját egy gazdasági társaság. A számlázási lánc végén elhelyezkedő vállalkozás fiktív váltórelé-beszerzések …
Nemzetközi elfogás
Fegyveresek raboltak ki egy benzinkutat Terebesen, majd az elkövetők szlovák oldalról magyar hon felé tartottak. De ez csak gyakorlat! Az államhatáron…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…