2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » BKV-ügy: előzetesben Hagyó Miklós volt szóvivője
BKV-ügy: előzetesben Hagyó Miklós volt szóvivője

BKV-ügy: előzetesben Hagyó Miklós volt szóvivője

BKV-ügy: előzetesben Hagyó Miklós volt szóvivőjeElőzetes letartóztatásba helyezte a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság Horváth Évát, Hagyó Miklós volt szóvivőjét, és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert – közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Mint elmondta, a másodfokú bíróság ezzel – az ügyészségi fellebbezésnek helyt adva – megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú végzését, amely Horváth Éva és Lelovics Ottó személyét illetően korábban házi őrizetet rendelt el. A Fővárosi Bíróság egyúttal helyben hagyta Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását.

Az előzetes letartóztatást egy hónapra rendelték el, a szükséges intézkedéseket már megtették – mondta Fazekas Géza.

Hagyó Miklóst azzal gyanúsítják, hogy közvetlenül vagy közvetítőin – Horváth Éván és Lelovics Ottón – keresztül utasításokat adott a BKV vagyongazdálkodási kötelezettséggel rendelkező egyes vezetőinek, hogy a közlekedési vállalat számára szükségtelen szerződéseket kössenek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság május 17-én helyezte előzetes letartóztatásba a BKV-ügyben meggyanúsított Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt és főpolgármester-helyettest. Az elsőfokú bíróság aznap döntött Horváth Éva és Lelovics Ottó házi őrizetbe helyezéséről is.

Az MTI úgy tudja: a büntetőeljárási törvénynek arra a passzusára hivatkozva került át a BKV-ügy nyomozása az ügyészségre, amely kimondja, hogy kizárólag az ügyészség jogosult nyomozni a vezető beosztású vagy a fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott más hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp