2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

„24” – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt huszonnégy órában is több esetben történt rendőri intézkedés, egy miskolci férfi például az ablakon keresztül dobálta ki párja ruháit az utcára.
Megyénk útjain szeptember 10-én négy személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, ebből kettő súlyos sérülésekkel járt, míg a rendőrség tudomására további három anyagi kárral járó baleset jutott.

Könnyű sérülésekkel járt az a közlekedési baleset, ami kora délutáni órákban történt Emődön a 3-as számú főúton. Egy személygépkocsi sofőrje eddig ismeretlen okból letért az útról majd egy újabb manőver révén a másik oldalon lévő árokba sodródott az autó.

Egy másik esetben Miskolcon a Győri kapu és Aba utca kereszteződésében egy autó vezetője nem biztosított elsőbbséget a villamosnak így összeütköztek. A személygépkocsi sofőrje könnyebben sérült.

A súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel járó baleset egyike Szirmabesenyőben az Erdősor utca és Kossuth utca kereszteződésében történt. Egy autós nem biztosított elsőbbséget egy kerékpárosnak így azok összeütköztek. A balesetben a kerékpáros sérült meg.

Miskolcon az Újgyőri főtéren történt a kora délutáni órákban az az eset, amikor egy személygépkocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget a villamosnak, aminek következtében összeütköztek. A balesetben az autóban ülők sérültek meg.

A négy baleset körülményeit a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a közlekedők fokozott óvatossággal és körültekintéssel vegyenek részt a forgalomban és tartsák szem előtt: Mindenkit haza várnak!

Az elmúlt huszonnégy órában egy-egy ideiglenes távoltartó határozatot hozott a Kazincbarcikai, Ózdi, Edelényi Rendőrkapitányság. Az edelényi rendőrök továbbá szabálysértési őrizetbe vettek egy tolvajt, aki egy élelmiszer áruházból kísérelt meg italt eltulajdonítani. A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság miatt vett őrizetbe egy 43 éves miskolci férfit, aki agresszív viselkedése mellett az egyik Árpád úti emeletes ház ablakából az utcára dobálta élettársa ruháit.

A Rendőrkapitányságok tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp