2024. 06. 24. hétfő

Iván
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új vezetője

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új vezetője

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház új vezetője – jelentette be a döntést hétfőn Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

 

A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július elsején kezdődik és öt évre, 2018. június 30-áig szól. Az átadás-átvétel lebonyolítását Fekete Péter, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója miniszteri biztosként segíti január elsejétől. Feladata, hogy a következő évad előkészítésében segítségére legyen a jelenlegi és a következő igazgatónak – mondta el a miniszter. Hozzátette: Alföldi Róbertet nagy képességekkel rendelkező embernek tartja, és gratulál eddigi tevékenységéhez.

Balog Zoltán a szakmai bizottság véleménye alapján hozta meg döntését a Nemzeti Színház vezetői állásának betöltéséről, amelyre a jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert mellett a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező pályázott.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a négy pályázó közül Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila munkája felelt a kiírásban foglaltaknak. A szakmai bizottság tagjai írásban értékelték előzetesen a benyújtott pályázatokat, amelyek alapján a két érvényesen pályázó személyes meghallgatásáról döntöttek.

Vidnyánszky Attilát pályázata és a személyes meghallgatás alapján mindegyik bizottsági tag javasolta a Nemzeti Színház vezérigazgatói állásának betöltésére, Alföldi Róbert pályázatát 1 támogató szavazat mellett 4 tartózkodás és 4 nem szavazattal nem támogatottnak minősítette.

A Nemzeti Színház nem pusztán színház, hanem olyan intézmény, amelynek nemzeti értékeket kell képviselnie, közvetítenie. Ennek markáns megjelenése a benyújtott pályázatok alapján egyértelműen Vidnyánszky Attilától várható. A két pályázó közül ő az, aki maradéktalanul megfelel a nemzet első számú színházának vezetőjével szemben támasztott követelményeknek – fogalmazott Balog Zoltán.  Hozzátette: a közönség az elmúlt öt évben megismerhette az Alföldi Róbert által elképzelt színházat, ezt követően lehetőséget kell biztosítani másnak is arra, hogy megvalósíthassa elképzeléseit.

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a debreceni Csokonai Színházban, valamint a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban elért eredményei alapján egyértelmű, hogy Vidnyánszky Attila nemcsak rendezőként, hanem intézményvezetőként is rendelkezik a Nemzeti Színház sikeres vezetéséhez szükséges képességekkel, tapasztalatokkal.

A tájékoztatón L. Simon László kultúráért felelős államtitkár elmondta: a szakmai bizottságnak két kiváló szakember remek pályázata között kellett döntenie. Az államtitkár úgy gondolja, olyan döntés született, ahol ténylegesen szakmai érvek érvényesültek. Megjegyezte: a miniszteri biztos kinevezésére azért van szükség, hogy az őszi évad szerződéseit úgy készítsék elő, hogy az új igazgató koncepciója érvényesülhessen.


Vidnyánszky Attila: a Nemzeti a legfontosabb színház

A Nemzeti Színházat az elsőszámú színháznak tartja, számára a világ legfontosabb színháza – mondta Vidnyánszky Attila hétfőn, miután az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy jövő nyártól ő vezetheti az intézményt.

Kiemelte: tulajdonképpen egész eddigi munkája arról szólt, hogy készüljön erre a feladatra. Úgy vélte: komoly csapattal a háta mögött megvalósíthatja terveit, bár tisztában van azzal, hogy egyszemélyi felelősségről van szó. Megköszönte eddigi segítőinek a munkát, és elmondta: hogy kikkel fog együtt dolgozni és milyen elképzelései vannak a színház vezetéséről, jövőjéről az a pályázatából – amely déltől olvasható a debreceni színház honlapján – megismerhető.

Felidézte a sajtótájékoztatón azt a tízéves időszakot, amikor a beregszászi színházban 8-10 fokos hidegben próbáltak. „Biztos vagyok benne, hogy ez egy kicsit minden kárpátaljai magyar sikere is és egy kicsit a külhoni magyar színjátszás sikere is, hogy én most itt lehetek” – fogalmazott Vidnyánszky Attila.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy miért van szükség miniszteri biztosra, elmondta: rengeteg kérdőjel van még az átadás-átvétel folyamatában, amelynek jogi háttere még nincs megteremtve. Ez egy hosszabb folyamat, ám márciusra már a következő évad műsortervével el kell készülni, ennek érdekében valamit lépniük kellett. „Szerintem le fogunk ülni Alföldi Róberttel és meg fogjuk tudni ezt beszélni” – tette hozzá. Az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: mivel Alföldi Róbert június végéig igazgató, ami jelenleg a színházban történik, az őt nem érinti, a jövő évadra szóló szerződéskötésekben viszont már személyesen vesz részt.

Vidnyánszky Attila – aki a debreceni színház vezetése mellett a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetője, továbbá a Magyar Teátrumi Társaság és az illetékes miniszter által kinevezett szakbizottság, a színházi bizottság elnöke is – elmondta: egyéb posztjairól még nem döntött, fél éve van, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljon. Úgy gondolja ugyan, hogy a Nemzeti Színház vezetése egész embert kíván, de például a kaposvári egyetemi osztályát nem hagyná ott. Elmondta: Fekete Péter július elsejéig marad miniszteri biztos, ő pedig – mivel debreceni igazgatói kinevezése addig érvényes – július 1-jéig vezeti a Csokonai Színházat.

Mint mondta, pályázatában húszoldalas tanulmányban fogalmazta meg, mitől nemzeti a Nemzeti Színház, amelyben egyszerre van jelen a hagyomány, a magyar lélek, a magyar gondolat ápolása és az újítás is. A tanulmányban szól a legfontosabb feladatokról is. „Hangvételében, üzeneteiben, megszólalási módjában, mindenben más lesz ez a színház” – fogalmazott.

Elmondta: az első évad tervei között szerepel nyitóelőadásként Petőfi Sándor János vitéz című műve saját rendezésében, emellett még egy darabot állít színpadra. Rendezni fog Silviu Purcarete és Viktor Rizsakov is. A további műsortervről márciusban tud bővebb információt adni, ez leginkább attól függ, hogyan alakul a társulat sorsa, mivel színészekben gondolkodva szeretné megtervezni az évadot.

Szólt arról, hogy bizonyos területeken Eperjes Károly lesz a helyettese, de az ő pontos feladatköre még nem kristályosodott ki. Elmondta, hogy a színházat „kinyitják”: az évadban 40-50 fellépése lesz a teátrumnak vidéken, a társulat színészei 100-150 alkalommal jelennek meg vidéken, külföldön, határon túl, és 100 vendégprodukciót hívnak meg. Ez óriási többletmunka, ennek rendszerét fel kell építeni – tette hozzá. „Ebben biztos, hogy nagy segítséget fog nyújtani Eperjes Károly, aki folyamatosan utazik, járja az országot és a határon túli területeket” – mutatott rá.

A színház költségvetéséről szólva elmondta: a pályázatában jelezte, hogy mi az, ami a jelen költségvetésből megvalósítható – elképzelései 90 százalékánál ebből indul ki – és melyek azok a területek, amelyekhez plusz támogatásra van szükség.  Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere megjegyezte: a terveket látva majd a költségvetés emelkedését is elképzelhetőnek tartja.

MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, amiket a vasárnapi önkormányzati választás során adtak l…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…