2024. 06. 20. csütörtök

Rafael
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Tilos lesz rágyújtani!

Jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás; munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani. A bírságolás három hónap türelmi idő után 2012 áprilisában kezdődik.
Az Országgyűlés kedden kormánypárti politikusok kezdeményezésére 271 igen szavazattal, 37 ellenében és 14 tartózkodással módosította a nemdohányzók védelméről szóló törvényt. Nemmel szavazott húsz szocialista és tizenöt jobbikos képviselő mellett a kereszténydemokrata Rubovszky György és a független Molnár Oszkár.

Tartózkodott hét jobbikos és öt MSZP-s képviselőn kívül a fideszes Wittner Mária és Karvalics Ottó (KDNP). Három kormánypárti politikus – köztük Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető – bár jelent volt az ülésteremben, nem szavazott. Megszavazta viszont az indítványt tizenhárom szocialista (így például Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó), tizenhét jobbikos és nyolc LMP-s politikus.

A törvénymódosítás értelmében 2012. január elsejétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben – így a többi között a szórakozó- és vendéglátóhelyeken -, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok pedig további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.

Fontos változás, hogy nem jelölhető ki dohányzóhely ezután a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűnnek a dohányzókocsik. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben.

Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban ugyanakkor étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára – biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be. Ugyanakkor szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál.
Az ÁNTSZ ellenőrzi a szabályok betartását

A dohányzási tilalom betartását az ÁNTSZ ellenőrzi, megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki. Az államigazgatási szerv eltekinthet a bírság kiszabásától, ha az intézmény vezetője, üzemeltetője, a rendezvény szervezője, a munkáltató, illetve akit a közforgalmú intézmény szabályzata erre kijelöl, a tilalmat megsértőt felszólította a dohányzás befejezésére, vagy ha ennek nem tesz eleget, az intézmény elhagyására.

Az egészségvédelmi bírságot és a helyszíni bírságot az ÁNTSZ számlájára kell befizetni. Az előbbi összege 20 és 50 ezer forint közötti, az utóbbi legfeljebb 30 ezer forint lehet magánszemélyek esetében.

Az államigazgatási szerv havonta átutalja az így befolyt összeg felét az egészségügyért felelős minisztérium költségvetési fejezetének, negyedét pedig a bírságot kiszabó ÁNTSZ számlájára. Az előbbi hányad különösen dohányzásmegelőzésre, a dohányzásról való leszokást támogató programokra, egészség-megőrzési célokra, valamint az egészségügyi ellátás színvonalát fejlesztő programokra használható fel. Az utóbbit a hatósági felügyelet fejlesztésére és a népegészségügyi hatósági munka támogatására kell fordítani.

A bírságolás három hónap türelmi idő után, 2012. április elsején kezdődik. A dohánytermékek forgalmazására és a cigarettásdobozok csomagolására vonatkozó előírások betartását továbbra is a fogyasztóvédelmi felügyelőségek ellenőrzik, -írja a privatbankar.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, amiket a vasárnapi önkormányzati választás során adtak l…

További cikkek