2024. 10. 27. vasárnap

Szabina
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF

Hírek

Start előtt a népszámlálás!
Többéves előkészítő munkát követően célegyenesbe ért az október 1-től október 31-ig tartó, 2011. évi népszámlálás. A cenzus előkészítése az ütemtervnek megfelelően zajlik. Elkészült, tesztelés alatt á…
Véget ért az idei Vágta
A Bajai Kistérség győzelmével, és egy sajnálatos balesettel vasárnap befejeződött a 2011-es Nemzeti Vágta. A Hősök terén tartott döntőre a két nap során százötvenezres tömeg és számos híresség is kilá…
Az IPOSZ felhívással fordul a kormányhoz
Az IPOSZ Országos Elnöksége a XX. Magyar Kézművesség Napját köszöntő ülésén értékelte a kézművesség helyzetét, hangulatát, összegezte az ötéves gazdasági programjából adódó idei feladatokat. A test…
Megvan a legjobb tizenkettő, finisben a Vágta
Immár negyedszer köszönthettük a Nemzeti Vágtán résztvevő lovasokat a Hősök terén, hisz megkezdődött a többhónapos sorozat utolsó felvonása. Szombaton a nagy érdeklődéssel, és sok település által nagy…
Túl a Vágta első három napján
Szerdán a Széchenyi Pályán megkezdődött a negyedik Nemzeti Vágta budapesti fináléja, melyen az eddigiekben bemutatkozhattak a különböző lovassportokban vitézkedő jelenlegi és jövőbeli generációk. Az 5…
Az IPOSZ alelnökét nevezték ki
Kassai Róbertet, az IPOSZ alelnökét Orbán Viktor miniszterelnök úr 2011. augusztus 3-ai dátummal  kinevezte az Országos Statisztikai Tanács tagsági teendőinek ellátásával. Feladata egy munkacsopo…
Kisorsolták a Vágta előfutamait
Az ilyen események esetében szokásos ünnepélyes méltatások és köszöntőket követően az érintett települések végre megtudhatták, kikkel kell majd megmérkőzniük a győzelem elhódítása érdekében. A Hadt…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp