2025. 07. 13. vasárnap

Jenő

1 EUR 400 HUF
1 GBP 462 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Csökkent Borsod-Abaúj-Zemplén gazdaságának lendülete
10677-nav-taj

Csökkent Borsod-Abaúj-Zemplén gazdaságának lendülete

A pénzügyi-gazdasági válságot követően Borsod-Abaúj-Zemplénben a vizsgált áfa-bevallások adatai a gazdasági teljesítmények tavalyi évben kezdődő, majd az idei évben folytatódó javulását mutatják, de az első negyedévi lendület csökkenni látszik, alapvetően a külkereskedelmi forgalom mérséklődése miatt – mondta a megyei adóigazgatóság igazgatója keddi miskolci sajtótájékoztatóján.

Olasz András elmondta: a megye exportja az első félévben 27 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a belföldi értékesítés pedig 12 százalékkal bővült.

Az összes termék- és szolgáltatás értékesítés 16,4 százalékkal nőtt, ami az első negyedév növekedési ütemtől 4 százalékponttal elmaradt – ismertette, hozzátéve, hogy a megyében a külpiaci áruegyenleg 44 milliárd forint volt, az aktívum 60 százaléka keletkezett a második negyedévben.

A régió gazdaságában továbbra is húzóágazat a vegyipar, a gép-, az energiaipar, valamint a kereskedelem. A gazdaság élénkülését jelzi a beruházások értékének 34,7 százalékos növekedése. A nemzetgazdasági ágazatok közül legnagyobb összegben – 6,5 milliárd forinttal – a vegyipar, csaknem 3 milliárddal a gépipar területén emelkedett a fejlesztések értéke. Legnagyobb visszaesés – 3,4 milliárd forint – az energiaipart érintette.

Az igazgató az év első nyolc hónapjában a kiemelt adó- és járulékbevételek alakulásáról azt mondta: Borsod-Abaúj-Zemplénben eddig 105,8 milliárd forint kiemelt adó és járulékbevétel folyt be. A nettó áfa negatívvá válása miatt a kiemelt adóbevételek – a régiós és országos növekvő tendenciákkal ellentétesen – majdnem 10 százalékkal alacsonyabbak az előző év azonos időszakához képest.

A kiemelt adó- és járulékbevételek áfa nélkül számított értéke ugyanakkor a megyében összességében 7,8 százalékkal nőtt. Ez mindenképpen kedvező, hiszen az országos szintű bevétel-növekedés 1,1 százalékos volt – mutatott rá Olasz András.
Hozzáfűzte: az áfa-bevételek az első nyolc hónapban 21,1 milliárd forinttal csökkentek a meghatározó jogi személyiségű társaságoknál az export és a beruházások növekedése miatt.

A hátralékok kapcsán beszámolt arról, hogy a tárgyidőszak végén mintegy 86 ezer hátralékos adózó szerepelt a nyilvántartásukban, összesen csaknem 75,4 milliárd forint tartozással. Ezen adósok mintegy 82 százaléka – jellemezően kis összegű tartozásokkal rendelkező – magánszemély volt, hozzájuk köthető a kintlévőség 42 százaléka.

Répási Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóság felszámolási és végrehajtási igazgatóhelyettese kitért arra, hogy a megyében a tárgyidőszakban 176 ezer végrehajtást foganatosítottak, több mint tizedével többet a bázisidőszakinál. Leggyakrabban az inkasszót alkalmazták, amely mintegy 60,0 milliárd forint beszedésére irányult. Az év első nyolc hónapjában több mint 53 ezer végrehajtást indítottak meg, csaknem 23 milliárd forint értékben.

Megjegyezte: a megyei adózók a tavalyi évről áthúzódó ügyekkel együtt csaknem hét és félezer fizetési kedvezmény engedélyezésére irányuló kérelmet nyújtottak be, amely közel 6,9 milliárd forintnyi tartozást érintett.

– MTI –

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!