2024. 06. 19. szerda

Gyárfás
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Orbán 29 pontos programja

Orbán Viktor szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben év közben nem lehet hiánycélt váltani, ezért mindent meg fog tenni azért, hogy a tervezett 3,8 százalék teljesüljön. Az adórendszerrel kapcsolatos terveiről szólva a miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában úgy fogalmazott, ezzel a rendszerrel mindenki jól jár.

Hangsúlyozta: „végre megszabadulunk az adóbevallás intézményétől”. Tíz év alatt legalább egymillió munkahelyet kell létrehozni – emelte ki -, ehhez segíteni kell a kis- és középvállalkozásokat, ezért a társasági adót már idén szeptember 1-jétől 19-ről 10 százalékra csökkentik az évi 500 millió forintos nyereséghatárig.
Közölte: a tervek szerint – ha a parlament július 19-ig meg tudja tárgyalni – szintén szeptember 1-jétől törölnének el a kis- és középvállalkozásokat terhelő adók közül tíz kisadót. Az egykulcsos jövedelemadóval kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: azt javasolja a Háznak, hogy kezdjék meg a vitát, majd alkossák meg a törvényt, és így 2011. január 1-jétől vezethetik be fokozatosan, úgy, hogy kétéves átmenet után – amíg jó néhány kedvezményt, adójóváírást ki tudnak venni a jelenlegi rendszerből – állhat be a tiszta egykulcsos rendszer, családtámogatási elemeket is tartalmazva.
„Végre megszabadulunk az adóbevallás intézményétől. Tehát amit mondtam, hogy egy söralátéten el fog férni az adóbevallás, azt tartom. Mert ha mindenkitől levonják mindig, amikor megkapja a fizetését, vagy bármilyen más jogcímen pénzhez jut, levonják a 16 százalékot, akkor nincs mit összeadni, és nincs mit az év végén bevallani” – jelentette ki.
A minimálbérről szólva a miniszterelnök kérdésre közölte: az adóköteles lesz. Hozzátette, a társadalombiztosítási járulék kérdéséről tárgyalniuk kell a kamarákkal és a gazdasági szervezetekkel. „A minimálbéreseket nem lehet nehéz helyzetbe hozni, tehát az átállás éppen ezért nem történhet meg egyik napról a másikra, hanem kell hagyni jó egy vagy két esztendőt” – mondta. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy ezzel az adórendszerrel mindenki jól jár, „van, aki az első nap, van, aki fél év múlva, van, aki egy év múlva, és van, aki két év múlva”; a végén mindenki kevesebb adót fog fizetni.
A 3,8 százalékos tervezett hiánycéllal összefüggésben a kormányfő kifejtette, ez a megörökölt költségvetési rendszerben megörökölt hiánycél. Álláspontja szerint év közben – ilyen bizonytalan világpolitikai és -gazdasági helyzetben, mint ma -, nem lehet hiánycélt váltani. „Ha ezt örököltük meg, hogy 3,8-nak kell lenni, akkor én most meg fogok tenni mindent annak érdekében, hogy ez annyi legyen” – jelentette ki. Az állami szféra 15 százalékos bértömegcsökkentésével kapcsolatban elmondta: ez azt jelenti, hogy kevesebb pénzből kell megoldani az állami cégek működését. A cégvezetők döntik el, hogy ezt kevesebb emberrel, de mostani fizetésekkel teszik meg, vagy ugyanannyi emberrel, mint most, csak alacsonyabb fizetéssel – ismertette, hozzátéve, hogy „ez kis túlzással holnap reggeltől” életbe lép.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, amiket a vasárnapi önkormányzati választás során adtak l…

További cikkek

Ezek most a legnépszerűbb motorok
Japán márkák a top 3-ban A jó idő beköszöntével kilőtt az érdeklődés a használt motorbiciklik iránt, és látszólag ebben a kategóriában kevésbé áré…