2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Megvan a legjobb tizenkettő, finisben a Vágta

Immár negyedszer köszönthettük a Nemzeti Vágtán résztvevő lovasokat a Hősök terén, hisz megkezdődött a többhónapos sorozat utolsó felvonása. Szombaton a nagy érdeklődéssel, és sok település által nagy reményekkel várt előfutamok mellett huszár- és kozákbemutatókat, egy csatajelenetet, a rendezvény főszervezői, a Lázár-testvérek által tervezett különleges fogatokkal indulók két előfutamát, illetve a legfiatalabb generáció, a Kishuszárok selejtezőit is megtekinthette a helyszínre kilátogató több ezer ember.

 

Az egyetlen induló megyénkbeli település, Karos nem járt szerencsével, hiszen a tizenegyedik fordulóban indult lovasa csupán a negyedik helyen ért célba, így a középfutamba Bordány és Siófok jutott tovább. A települést képviselő versenyző egyébként nem az elővágták során, hanem a teljes nevezési díjat kifizetve indulhatott el a Vágtán.

Folytatás a vasárnapi finálékkal, ahol a Vágtázok közép- és nagydöntője mellett megrendezik a fogatvágtázók és a Kishuszárok döntőjét, a sztárok jótékonysági futamát – melyen többek között Trokán Nóra színésznő, Szőllősi Györgyi televíziós műsorvezető, Bebe, a BackToBlack énekese, Fábri Sándor humorista, Hajas László mesterfodrász, Kaszás Géza színművész és Kunkli Tibor thai-boksz világbajnok vesz részt –, illetve számos történelmi és lovasvirtuóz bemutatót is megtekinthetünk.

 

DicsukD

Fotók: Stiber Judit

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…