2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Már több mint 6000 vagyonkár- bejelentés érkezett a hétvégi hófúvások miatt

Már több mint 6000 vagyonkár- bejelentés érkezett a hétvégi hófúvások miatt

Összesen több mint 1 milliárd forintra becsülte a hétvégi hófúvások miatt keletkezett lakossági vagyonkárok összértékét a Generali Biztosító, melyből már 30 millió forintot ki is fizetett. Több mint 6000 ezer vagyonkár-bejelentést regisztrált eddig a biztosító. A károk többségét – mintegy 4500 esetben – a viharok okozták, azonban jelentős számú, 500 bejelentés érkezett tetősérülésekből és beázásokból adódó károkra, míg 600 esetben az áramszünetek miatt kiolvadt élelmiszerek megromlásából származó károk megtérítését kérték a biztosítótól. A legtöbb bejelentés Szabolcs, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett. A kedvezőtlen időjárásból adódó közlekedési balesetek nyomán eddig 325 káresetet regisztrált a biztosító, összesen 180 millió forint értékben. Ebből mindössze 26 üvegkár, 3 személyi sérülés és 3 dologi kár, a többi esetben a gépjármű szenvedett kárt. Az érintett járművek 20-30%-a nem javítható, totálkáros. Mivel sok elszállított jármű még mindig rendőrségi tárolókban, szervizekben vesztegel, a Generali még mindig számít újabb bejelentésekre. Az ilyen esetekben rendőrségi dokumentumok hiányában is regisztrálják a bejelentéseket, valamint a biztosító kárszakértőin túl a szervizek munkatársai is részt vesznek a gyors kárfelmérésben.

A havazás, a viharos szél és ónos eső egyébként nem csak a lakossági ügyfelek körében okozott hatalmas károkat. Így például a Generali által biztosított egyik áramszolgáltatónál 20 kidőlt és közel 100 sérült villanyoszlopban és tartozékaiban közel 1 milliárd forintos kár keletkezett.

A hétvégére ismét hófúvásra lehet számítani. A szakemberek azt tanácsolják, hogy aki teheti – különösen a leginkább érintett északi, északkeleti megyékben – inkább maradjon otthon, vagy ha mindenképp útra kell kelni, akkor érdemes az autóba bekészíteni élelmiszert, innivalót, meleg takarókat és hóláncot, semmiképpen ne induljanak azonban útnak nyári gumival. A múlt hétvége tapasztalatai nyomán a Generali felkészült egy esetleges újabb bejelentési hullámra, szükség esetén meghosszabbított műszakban fogadja majd az ügyfelek jelentkezését, és megerősített létszámmal végzik majd a helyszíni szemléket a mielőbbi ügyfélkiszolgálás érdekében.

Amennyiben további információra lenne szükségük, vagy szeretnének interjút készíteni a téma kapcsán a Generali szakembereivel, az alábbi elérhetőségeken állok szíves rendelkezésükre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp