2024. 06. 23. vasárnap

Zoltán
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Egészségügyi dolgozók kapják a chipsadóból befolyt pénzt

Egészségügyi dolgozók kapják a chipsadóból befolyt pénzt

Az egészségügyben veszélyes munkakörben dolgozók még idén háromhavi bérpótlék-kiegészítést kapnak a chipsadóból, bruttó 27 és 90 ezer forint közötti összegben – írja a Magyar Nemzet.
A legnagyobb terheléssel és kockázattal járó munkakörökben dolgozó egészségügyiek részesednek idén abból a hárommilliárd forintból, amely a népegészségügyi termékdíjból (chipsadó) folyik be – írja a Magyar Nemzet pénteki száma.

A lap értesülése  szerint  azok lesznek jogosultak a pluszpénzre, akiket a jelenlegi 20 ezer forintos munkahelyi pótlékalap 36, 120 vagy 150 százaléka illet meg. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a 150 százalékos kategóriába többek között az aneszteziológián (műtéti érzéstelenítés) és az intenzív ellátásban dolgozó orvosok, szakasszisztensek és ápolók, a műtősök és a műtőben dolgozó szakasszisztensek tartoznak.

A pluszpénz összege háromhavi pótléknak felel meg, ami azt jelenti, hogy a különböző kategóriába tartozók bruttó 27 ezer, 72 ezer, illetve 90 ezer forintot kapnak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, amiket a vasárnapi önkormányzati választás során adtak l…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…