2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Boross Péter kilép az MDF-ből
Boross Péter kilép az MDF-ből

Boross Péter kilép az MDF-ből

Boross Péter kilép az MDF-bőlBoross Péter kilép a Magyar Demokrata Fórumból – erősítette meg a volt miniszterelnök az MTI információját. A politikus érdemben nem kívánta kommentálni döntését. Mint mondta, aki valamennyire tájékozott az ő utóbbi időben tanúsított magatartásával kapcsolatban, az sejtheti, hogy most mi váltotta ki belőle, hogy a jövőben még passzív tag sem kíván lenni az MDF-ben. Tavaly júniusban megszakítottam a kapcsolatot az MDF különböző vezető testületeivel, és most, az események tükrében írtam egy magánlevelet az elnökségnek, amelyben valóban azt közöltem, hogy kilépek az MDF-ből – fogalmazott a politikus.

A jövőbeni politikai szerepvállalását firtató kérdésre Boross azt válaszolta: életkora miatt nem tervezi a napi politikai folyamatokban való részvételt, inkább „figyelő öregúr” szeretne lenni, „aki, ha nagyon muszáj és kérdezik, akkor megszólal”. „Kinőttem én az utánam következő generációk által teremtett politikai vircsaftból és ezt már nem kívánom folytatni” – mondta.

Az MDF nem kapta kézhez Boross Péter azon levelét, melyben arról ír, hogy kilép a pártból; amennyiben mégis igaz lenne a hír, tiszteletben tartjuk a volt miniszterelnök álláspontját – mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője a hírre reagálva az MTI-nek. Kiemelte: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy Boross Péter számára is bebizonyítsák az MDF politikájának helyességét.

A Magyar Nemzet Online még 2009 júniusában írt arról, hogy egy birtokába jutott levél szerint Boross Péter megszakította a kapcsolatot az MDF vezetésével arra hivatkozva, hogy számára az elvek és az eszmények többet jelentenek, mint a politikai sodródás „a feltételezett siker érdekében.” Boross Péter számára – a levél szerint – az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy hiába kérte az elnökségtől a pártból történő kizárások mellőzését. „Az út, amelyen jártok, számomra vállalhatatlan” – írta Boross a levélben.

Boross Péter 1992 augusztusától lett az MDF tagja, egy évvel később az MDF alelnökévé választották. 1990. július 23-tól az Antall-kormányban tárca nélküli miniszteri rangban a Magyar Köztársaság Információs Hivatalának, valamint Nemzetbiztonsági Hivatalának felügyeletét látta el. Az Antall-kormány 1990 decemberi átalakításakor belügyminiszterré nevezték ki. A parlament 1993. december 21-én – Antall József 1993. december 12-én bekövetkezett halála után – miniszterelnökké választotta. Boross a 2006. évi országgyűlési választásokon Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. 2009. február 1-ei hatállyal lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp