2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Bulvár
  • »
  • X-Faktor- „Brutál egy szuper sztár lehetsz!”/Az összes videóval/

X-Faktor- „Brutál egy szuper sztár lehetsz!”/Az összes videóval/

Egy hónappal ezelőtt indult útjára az RTL klub méltán népszerű műsora, s ma este volt a válogatás utolsó napja. Most már kiderült, hogy kik azok akiket majd a középdöntőben viszontláthatunk. A kilencedik dalig kell várnunk, hogy elhangozzék a zsűri szájából az első egyöntetű igen, addig bizony gyengécske próbálkozásokat hallhatott a közönség. Szabó Előd Romániából Szászrégenből érkezett, egy Demjén nótát énekelt, s úgy is néz ki kicsit mint Rózsi. Egyébként is zenész, és mindjárt azzal kezdte, hogy” Bennem van az X-Faktor”,  s a dal végén Nagy Feró megállapította, hogy szerencsére ki is jött belőle. Jönnek az igenek a tehetséges fellépőknek:Réder Nóra és Kádár Szabolcs Duója sikert arat, mint ahogy Simon Diána, Váradi Gyula, Farkas Gábor, Császár Gergely és Alaswad Mona Kecskemétről is benn van a következő körben. Bár Ő Gesztitől egy nemet kap.
Bizonyára emlékeznek Wolf Katira aki Vuk dalát énekelte gyermekkorában, most 35 évesen visszatért, s Őt is beszavazta a zsűri, bár egy kis belső tartalom hiányzott a dalból.”Korrekt volt, de nem hoztál tűzbe”-mondta Nagy Feró. Füzy Ferenc 58 éves úriember láthatóan maga is jól szórakozott, „Csapjunk a lovak közé” -mondta, s bele is csapott egy Hungária számba. Kis show műsor következett szájharmonikával. Két testvér érkezett egymás után  Nyári Edit /24/ és Alíz /21/ éves budapesti lányok, a közönség felállva tapsol Editnek. A lányok szépek is és tehetségesek is, így mind ketten bejutottak.
Táncos lábúak sora jött, de hangjuk az nem sok volt, táncoltak valahogy, de az ének bizony falsra sikeredett.
Megható jelenet következik, Gabal Awad Jack 28 éves tánctanár lép a színpadra. A tv nézői már látták, hogy az édesanyjával jelbeszéd útján értekezett az előtérben, de ezt a zsűri nem tudhatta. A szám után Nagy Feró kicsit élcelődni kezdett azon, hogy micsoda kézmozdulatokkal kísérte a dalt, mire Jack elmondta, hogy az édesanyjának „énekelt” így. Mindenesetre benn van a következő körben, mint ahogy Lados Zsuzsi/22/ budapesti virágkötő, Németh Brigi /17/ nyíregyházi versenyző, Toldi Anna /24/ énekes, Mazafi Aziz kuwaiti fiú, Hegyi Dávid /22/ nagyhegyesi versenyző, akinek Geszti meg is jegyezte, előre vetítve a jövőt, „Brutál egy szuper sztár lehetsz”. Bakó Krisztina /24/ kicsit megosztotta a zsűri véleményét, de következett egy lány trió Conformity néven, és Anna, Viki, Réka tetszett a zsűrinek.
Jönnek újra a nemek elképesztő hangokat hallunk, és a végére újfent, kiváló szerkesztői érzékkel egy csemege, a 26 éves Nádor Dávid. Egy Phil Collins dallal kápráztatta el a zsűrit, s mert jazz tanszakra jár, időnként el is dobolja amit énekel, ami főként Malek Miklósnak tetszett.
Mindenki izgalommal várja a jövő szombatot, amikor viszontláthatjuk az elődöntősöket.

-obe-

 

Szabó Előd

 

Duó: Réder Dóra és Kádár Szabolcs

Hamarosan…

 

Simon Diána

 

Váradi Gyula

 

Farkas Gábor

 

Császár Gergely

Hamarosan…

 

Alaswad Mona

Hamarosan…

 

Wolf Katalin

 

Füzy Ferenc

Hamarosan…

 

Nyári Edit

 

Nyári Alíz

 

Gabal Awa Jack

Hamarosan…

 

Lados Zsuzsi

 

Németi Brigi

 

Kocsis Dénes

 

Toldi Anna

 

Hegyi Dávid

 

Bakó Krisztina

Hamarosan…

 

Conformity

Hamarosan…

 

Nádor Dávid

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó pillanatban változtatott életén Peller Károly. Előszőr a térdei mondták fel a szolgálatot, aztán cukorbeteg lett. Hét évig rombolta a szerve…

További cikkek