2024. 06. 24. hétfő

Iván
1 EUR 394 HUF
1 GBP 465 HUF

Levente Péter a sztárportréban

www.sztarportre.hu

1986 óta – amikor elkezdte tanítani a magatartáskultúra tantárgyat a Gyógypedagógiai Főiskolán -, úgy él, mintha a saját gyerekeivel, unokáival foglalkozna a nap huszonnégy órájában. Levente Péter negyven évesen jött rá, hogy éretlen felnőtt.

„Azt a keresztet, amit kaptam, amikor a második fiunk halt meg, nem tudtam viselni, összerogytam, és három évbe került, míg összeszedtem magam.” Éretlen felnőttből igyekezett érett felnőtté válni, ami természetesen nem sikerült – mondja -, és később rájött, hogy erre rövid még száz esztendő is. Mi a különbség az éretlen felnőtt és az érett felnőtt között? „Az a különbség, hogy az éretlen felnőtt több pokoli pillanatot szerez maga körül naponta, mint mennyországi pillanatot a környezetének, az érett felnőtt pedig legalább egy százalékkal több mennyországi pillanatot…”

Levente Péternek a magatartás kultúrában az a lényeg, hogy hű legyen önmagához, a családjához és a hitéhez. Bár nevét, elég sokan ismerik, mégis így nyilatkozik: „Én nem sztár vagyok, soha nem is voltam, és nem engedtem, hogy valaki engem képviseljen a Földön menedzserként, soha…”

A teljes beszélgetés itt megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=nr3L77gMGxs

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó pillanatban változtatott életén Peller Károly. Előszőr a térdei mondták fel a szolgálatot, aztán cukorbeteg lett. Hét évig rombolta a szerve…

További cikkek

126863
„Vakablak” Kerekeken guruló, cigarettával kitömött ablakokat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Győr-…