2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Farkasházi Réka izgalmas nyara

Farkasházi Réka izgalmas nyara

Sztárvendégekkel ünnepli 18. születésnapját az ország egyik legnépszerűbb gyerekzenekara

„Egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, azt hiszem” – kezdi Farkasházi Réka, aki nehezen tudja
eldönteni, hogy pillanatnyilag az izgalom, a boldogság, vagy a büszkeség a legerősebb
érzés, amely hatalmába keríti az augusztus 4-i koncerttel kapcsolatban. -„18 évvel ezelőtt,
gyereknapon volt az első koncertünk, akkor még nem ebben a felállásban. Álmodni sem
mertem volna még arról, hogy 2024-ben mi leszünk az első gyerekzenekar, akik önálló napot
kapnak, nagykoncertet tarthatnak a Budapest Parkban, ami jelenleg minden élőben
koncertező zenekarnak a legnagyobb esemény az életében.”
A 18 év nem telt eseménytelenül Réka életében. A zenekar első lépéseit még csak
legidősebb gyermeke követhette, azóta már háromgyermekes anyukává vált és a saját
gyermekei mellett dalait énekelve számos család csemetéjének látta felhőtlen mosolyát, sőt
olyan kisgyerek is volt, aki éppen egy Tintanyúl-klubkoncerten indult el először. A legelső
rajongók, pedig Réka nagyfiához, Benjáminhoz hasonlóan ma már felnőttek.
„Óriási örömet szerezne, ha az ősrajongók közül is lenne, aki eljön a koncertre” – mondja
mosolyogva Réka. -„Egyébként is fontos célunk volt mindig is, hogy a Tintanyúl-koncerteken
ne csak a gyerekek, hanem a felnőttek is jól érezzék magunkat. Ha a család együtt
szórakozik, énekel, táncol egy koncerten, az a lehető legnagyobb élmény a gyerek számára,
amit biztosan örökre megőriz majd a szívében. Csodás dolog látni a gyarapodó családokat, a
felnövekvő nagytesókat, akik már a kistesóval együtt jönnek újra. Nagyon sok személyes
kötődés, kapcsolat is született a 18 év alatt, amit most egy különleges szülinapi
nagykoncerttel szeretnénk emlékezetessé tenni, mindazoknak, akik jegyet váltanak a
Budapest Parkba.”
Ezen a napon nem csupán Réka és zenésztársai, Csiszár Ferenc, Delov Jávor, Kálmán
Tamás és Studniczky László állnak színpadra, hanem a Tintanyulak nagy örömére elfogadta
meghívásukat 10 nagyszerű vendég is, akikkel korábban Réka a Társasjáték című podcast-
csatornájukon már beszélgetett és együtt énekelt. A közös dalok is felcsendülnek majd a
zenekar kihagyhatatlan dalai mellett, Bánsági Ildikó, Beck Zoltán, Bereczki Zoltán, Csemer
Boggie, Csorba Lóci, Geszti Péter, Malek Andrea, Puskás Peti, Zentai Márk és az Alma
zenekar közreműködésével. Utóbbi csapattal egy különleges közös dal is készült, Kálmán
Tamás zenéjével és Buda Gábor szövegével, amely már látható a YouTube csatornán, s
amelynek élő premierje szintén a Budapest Parkban lesz, a születésnapi duettkoncert
alkalmából.
„Nagyon sok munka van ebben az elmúlt 18 évben, amelynek azt hiszem, a koronája lesz ez
a nap” – összegez Réka. -„Bár évente több mint 100 koncertet adunk, járjuk az országot, ezt
az óriási színpadot belakni és betölteni, a folyamatosan érkező vendégekkel minden dalból a
maximumot kihozni nem kis kihívás. Viszont óriási boldogság! A héten elkezdjük a próbákat,
bár közben azért néhány fesztiválra is elugrunk, megjártuk már Kapolcsot, most Nyíregyháza
és az Ördögkatlan Fesztivál vár ránk még a koncert előtt.”
A koncert 17 órától kezdődik, a kapunyitás délután 4-kor lesz, és a várakozást is aktívan
tölthetik a látogatók. Lesz fesztiválcsillám, lufihajtogatás, családi fotófal és más izgalmas
programok.
„Szerencsére már most tudjuk, hogy sokan érkeznek, elővételben is remekül fogynak a
jegyek, de persze a Parkban kényelmesen elférünk, mindenkit szeretettel várunk” – mondja
mosolyogva Réka. -„A koncert jegybevételéből az Örökbe fogadok egy ovit Alapítványt is

támogatjuk, így a jó buli és különleges koncert mellett ez a nemes cél is motiválhatja a
látogatókat. Az alapítvánnyal mi régóta együtt gondolkodunk, nagy örömmel vittünk olyan
falvakba, ovikba koncertet, ahol másképp a gyerekeknek erre nem lenne esélyük, és nagyon
örülünk, hogy most így együtt is segíthetünk.”
Réka bízik benne, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzájuk, és a szülinapi duettkoncertet
sem extrém hőség, sem váratlan égi áldás nem kíséri majd.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A mellimplantátumok története
A női szépség és harmónia kifejezésében a mell mindig is kiemelkedő szerepet kapott. A mellnagyobbítás, ahogyan ma ismerjük, hosszú fejlődésen ment ke…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp